A magyar közoktatás helyzetéről, a digitális átállás kihívásairól és a pedagógusok túlterheltségéről is beszélt a Pénzcentrumnak Mester Márk, a Jójegy társalapítója.
Amíg a 2020-ban végzetteknek szeptembertől március közepéig tantermi oktatás keretében készülhettek az érettségire, addig a most végzős diákok novemberig járhattak csak suliba. A szülők, pedagógusok és gyerekek is felvetették, sőt külön petíciót is indítottak, hogy 2021 májusában maradjon el az érettségi, azonban, mivel a kormány nem terveznek változtatni az érettségi menetén.
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint az előző évben szerzett tapasztalatok bizonyítják, hogy digitális munkarend mellett is hatékonyan fel lehet készülni az érettségire és az óvintézkedések betartása mellett megtarthatóak a vizsgák. Annak érdekében, hogy minél hatékonyabb legyen a végzősök felkészítése, az iskolákban speciális felkészítőket tarthatnak és lehetőség van arra is, hogy kötelező tárgyakból megkezdhessék a jelenléti oktatást.
A HelloVidéknek nyilatkozó pedagógus szerint tapasztalatai szerint a szorgalmasabbak, akik rendesen számon tartják a feladataikat, boldogulnak. A gyerekek azokat a pedagógusokat kedvelik a leginkább, akik online jelenléti órákat tartanak feladatok kiadása helyett. A megvalósíthatóság tantárgyfüggő, a szakmai tárgyak, matematika, nyelvoktatás komolyan megsínyli ezt a helyzetet - mondta el a lapnak.
A teljes cikk a félkészítőtanárok véleményeivel a HelloVidék oldalán olvasható.
Kutatást készít a Pénzcentrum!
Mivel a nemzetközi kutatások nem feltétlenül tükrözik, hogy Magyarországon milyen az egyes szakmák megítélése, ezért a Pénzcentrum felmérést készít ezzel kapcsolatban. Arra kérjük olvasóinkat, hogy osszák meg véleményüket: mennyire elismertek, hasznosak társadalmilag, túl- vagy alulfizetettek az egyes szakmák.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







