Egy diák szerint tíz perc egyéni magyarázat többet érhet, mint egy teljes tantermi óra.
Rengeteg magyar hagy veszni ingyen 200 ezer forintot: alig ismert, hogy erre bárki jogosult lehet
A tanév során sok család tapasztal komoly anyagi megterhelést, különösen az iskolakezdéskor. A taneszközök, a ruházat és egyéb szükséges kellékek beszerzése gyakran meghaladja a családok anyagi lehetőségeit. Az öngondoskodás különösen felértékelődik olyan időkben, amikor ekkora infláció sújtja a lakosságot.
Az iskolakezdés izgalmas időszak, viszont pénzügyi kihívás elé állítja a családokat. A legfrissebb felmérések szerint a szülők 73 százaléka érez jelentős mértékű pénzügyi terhet a tanévkezdés kapcsán. A bevásárlólistára felkerülnek ilyenkor többek között a taneszközök, ruházat, illetve számolni kell a különféle díjakkal is, mint például tandíj, térítési díj, kollégiumi és albérleti díj. A legtöbb szülő 20 ezer és 50 ezer forint közötti összeggel kalkulál gyermekenként, ugyanakkor jelentős részüknél ezek a költségek elérhetik akár a 100 ezer forintot is.
Az egészségpénztári beiskolázási támogatásra jogosult szülők egészségpénztári egyenlegükből akár 232 ezer forintot is felhasználhatnak gyermekük iskolával kapcsolatos kiadásaira. Az egészségpénztári befizetés 20 százalékát pedig visszakaphatják adó-visszatérítés formájában, azaz gyermekenként 46 400 forinttal többet fordíthatnak majd családjukra. Az OTP Egészségpénztárnál a beiskolázási támogatást még mindig sokan nem használják ki, hiszen évente átlagosan csak 300 pénztártag él a lehetőséggel.
A tavalyi évben átlagban 86 ezer forintot fordítottak erre, azonban az idei év első féléves adatai ehhez képest már növekedést mutatnak. Fontos kiemelni, hogy a támogatás a tanévben használható fel, egészen pontosan a tanév első napját megelőző 15. nap és a tanév utolsó napját követő 15. nap között kiállított és teljesített, valamint a pénztárhoz 120 napon belül beküldött számlák számolhatók el beiskolázási támogatásként, például ruhákra. Fontos, hogy kizárólag az az összeg használható fel ilyen célra, amely legalább 180 napja az egészségpénztári számlán van.
A pénztártagok számos, iskolával kapcsolatos tételre felhasználhatják a megtakarításukat. Az óvodás és általános iskolás gyermekek ruháira, taneszközeire, emellett az egyetemi és főiskolai hallgatók tandíjára, térítési díjára, kollégiumi vagy albérleti költségeire is. Ez a konstrukció ehetőséget nyújt a családoknak, hogy a gyermekek számára a szükséges eszközöket és szolgáltatásokat könnyebben finanszírozhassák. A támogatásokat a gyermeket nevelő szülő, örökbefogadó szülő vagy akár a gyám részére is biztosítja.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







