Szennyezett talaj, bontásra ítélt épületek és milliárdos kötelezettségek: mégis vidámpark épülhet Budapest egyik legelhanyagoltabb részén.
A fogyatékkal élő állampolgárok fokozottan ki vannak téve az elszegényedés és a társadalmi kirekesztettség veszélyének: nem csak itthon, de a környező országokban, és egész Európában is. Hogy pontosan mennyire rossz a helyzet, jól mutatják a friss statisztikai adatok.
2018-ban az Európa 16 éves vagy annál idősebb mozgáskorlátozottsággal élő polgárainak nagyjából a 28,7 százaléka volt az elszegényedés vagy a társadalmi kirekesztés veszélyének kitéve, akik fogyatékkal, de korlátozottság nélkül élnek, azok esetében ez az arány 19,2 százalék
Jelentős különbségek vannak a tagállamok között, ám közös bennük, hogy a fogyatékkal élők kivétel nélkül mindenhol fokozottan vannak kitéve a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának.
Legrosszabb helyzetben Bulgáriában vannak ezek az emberek, legjobb helyzetben Szlovákiába az Eurostat adatai szerint. Magyarország, ahogy a grafikán is látszik, hozza az európai átlagot: a mozgáskorlátozottsággal élők 27,4 százalék, a mozgásukban nem korlátozottaknál az elszegényedés aránya az átlag alatt, 15 százalékon áll.
Összesen nagyjából 370 ezer megváltozott munkaképességű magyar állampolgár él jelenleg hazánkban, közülük mintegy 150 ezren dolgoznak, holott az elmúlt években komoly előrelépések történtek. De minél többször és több helyen lenne érdemes beszélni arról, hogy mik a lehetőségek, mire érdemes készülni, miért lehet ez jó a vállalatnak és munkavállalóknak - mondják a szakemberek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása nem jótékonykodás, hanem racionális gazdasági döntés, miközben természetesen számos pozitív társadalmi hatással is jár - mondta el a Pénzcentrumnak korábban Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója.
A munkavállalás ugyanis a legtöbb esetben a megváltozott munkaképességű emberek életminőségére is kedvező hatással van: nemcsak az életkörülményei javulnak, hanem önértékelésük, egészségi állapotuk, szociális életük is.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







