Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő ma 10 órakor kezdte el a sajtótájékoztatót tart a Karmelita Kolostor Színháztermében.
400 konténeres kazánt szereznek be októbertől, a fűtési szezon végéig. Ilyenekkel fűtenék az épületeket, hogy csökkentsék azok földgázfelhasználását - mondta Palkovics László.
Négyszáz darab konténeres kazánt szereznek be októbertől, a fűtési szezon végéig. Ilyenekkel fűtenék az épületeket, hogy csökkentsék azok földgázfelhasználását – mondta Palkovics László az Atv.hu-nak.
A kazánok odahelyezhetők az épületek mellé, és így meleg vízzel lehet az épületet fűteni
– mondta Palkovics. A konténeres kazánok pelletet és biomasszát égetnek, és hamar telepíthetők. A kazánok megrendelése részben külföldről zajlik, de itthon is gyártanak ilyet – tette hozzá a technológiai és ipari miniszter.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







