Szennyezett talaj, bontásra ítélt épületek és milliárdos kötelezettségek: mégis vidámpark épülhet Budapest egyik legelhanyagoltabb részén.
A dunai Provence Rózsadombján vett új házat Járai Máté és Kíra: ingük-gatyájuk ráment a birtokra + videó
Járai Máté és felesége Járai Kíra YouTube csatornájukon mutatták be, hogy Horányban, a Duna-parttól nem messze vásároltak maguknak egy új házat.
Járai Máté és Járai Kíra ma jelentették be a nagyközönségnek, hogy nem messze a Dunától, Horányban vásároltak maguknak egy új ingatlant. A pár tervei szerint teljesen átalakítják a házat, amit jövő nyártól vendégházként fognak üzemeltetni.
Az új ház elhelyezkedése pedig minden szempontból ideális: mindössze pár utcára van Járai Máté és Kíra jelenlegi otthonától, ráadásul 5 percre van a strandtól is. Így, ha túlélték a felújítást gőzerővel tudnak majd az ingatlan kiadására koncentrálni.
Nagyon rég terveztünk valami ilyesmit, hiszen imádunk ilyennel foglalkozni, felújítani. Bár a felújítás részét annyira nem, de kitalálni igen
– kezdett bele Kíra a mesélésbe, hozzátéve, hogy eredetileg a Balatonnál terveztek vásárolni.
Egy ideje már keressük a megfelelő házat, ami ilyen szerelem, beleszeretés. Volt arról szó, hogy Balaton, és ott is találtunk egy álomházikót, de az nem jött össze
– folytatta Kíra. Így esett a választásuk végül Horányra, azon belül is egy házra, ami mindössze pár utcára van tőlük. Azonban a vendégház kialakítása koránt sem lesz olcsó buli.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hangulata ilyesmi lesz majd, bár teljesen máshogy fog kinézni. Az a tervünk, hogy jövő nyáron ide már lehessen jönni, de ingünk gatyánk rá megy
– mondta Máté, amihez Kíra gyorsan hozzáfűzte, hogy az idegrendszerük is, ha ez így megy tovább.
Bárkit szeretettel várunk, persze fizetni kell majd érte. De azt még nem tudjuk, hogy mennyit. Ha pedig nyáron jöttök, akkor simán lehet, hogy mi fogunk fogadni titeket! A cél az, hogy olyan legyen, amibe mi is bármikor beköltöznénk
– zárta le Járai Máté, akinek a célja, hogy bárki megtapasztalhassa a horányi életérzést.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







