-3 °C Budapest
Old rusty garden faucet tap without water, close-up

Nem várt számla érkezhet a magyar háztulajdonosoknak: nagy árat fizethetnek ezért a hibáért

2023. november 10. 10:31

A Magyar Víziközmű Szövetség – mint a magyarországi ivóvíz- és csatornaszolgáltatást végző szervezetek szakmai képviselője – szeretné felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy hamarosan érkezik a hűvösebb, téli idő – főleg éjszakánként, emiatt pedig már most érdemes megtenni a vízmérők, valamint a vízvezetékek és a szerelvények téliesítését.

A télen nem lakott ingatlanoknál fontos a vízhálózat és a vízmérők víztelenítése, valamint a vízmérőakna letakarása, szigetelése, de javasolt az ingatlan rendszeres időközönkénti ellenőrzése is, az esetleges károk megelőzése – és mihamarabbi észlelése - végett.

A télen is lakott ingatlanoknál fontos, hogy a vízmérőakna szigetelése megtörténjen. Ugyanakkor azokra a vezetékszakaszokra is kiemelt figyelemmel kell lenni, amelyek kevésbé védett helyen (pincében, falon kívül) vannak, ezeket is célszerű szigetelőanyaggal védeni. A kerti csapokat vízteleníteni kell, valamint a telepített öntözőberendezésekre is érdemes jobban odafigyelni, mert ezek bár fagyállóak, az élettartamukat meghosszabbíthatja, ha víztelenítve vannak.

Amikor az idő – a nagy hideg után – enyhülni kezd, érdemes ellenőrizni a vízmérőt. Amennyiben forog a vízmérő csillagkereke akkor is ha nem nyitja meg a csapot, vagy szilánkosra tört a vízmérő üvege, esetleg eldeformálódott a számlálószerkezet vagy a lakásban nem folyik a víz – ezekben az esetekben valószínűleg csőtörés történt, amelyről a szolgáltatót értesíteni kell. A vízdíjszámlán szereplő víziközmű szolgáltató hibabejelentő számát kell tárcsázni és érdeklődni a további feladatokra vonatkozóan.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Magyar Víziközmű Szövetség felhívta a figyelmet arra is, hogy lakóterületükön működő víziközmű szolgáltatók minden kérdés esetén állnak rendelkezésére: hívják őket a vízdíjszámlán található elérhetőségek bármelyikén. Ha van rá lehetőség, előzzék meg közösen a nagyobb problémákat!

Érdemes tehát mindenkinek odafigyelni a vízmérőkre, hiszen azok rendeltetésszerű működtetése mindenkinek közös érdeke. A téliesítés könnyebb kivitelezésének érdekében 2021-ben a Szövetség munkatársai a DMRV Zrt. kollégáival közreműködve készítettek egy kisfilmet, amelyben minden lépést megmutatnak a fagy elleni védekezés szemléltetésére. A film itt érhető el.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29