A fogyasztók április 30-ig nyilatkozhatnak az MVM felé, ha a kedvezményt nem a gáz-, hanem a villamosenergia-fogyasztásukra szeretnék érvényesíteni
A hirtelen tavasznak köszönhetően a megfelelő fűtési rendszerrel felszerelt háztartások most jelentősen csökkenteni tudják a költségeiket – adta hírül az InfoRádió.
„A fővárosi távfűtés rugalmasságának köszönhetően a legtöbb budapesti társasházban az év minden időszakában megfelelő hőmérséklet érhető el” - mondta el a rádióban Orbán Tibor, a Budapesti Közművek FŐTÁV távhő-szolgáltatási divízió vezérigazgató-helyettese. "Ez a rendszer teljesen rugalmas, ha jól van beállítva, akkor nem szükséges beavatkozni, hiszen minden hőközpontban digitális szabályozó van, amely a külső hőmérséklet függvényében állítja be az épület számára a megfelelő vízhőmérsékletet. Elvileg ilyenkor nem lehetne sem túl-, sem alulfűtöttség, ami nem jelenti azt, hogy egyes lakásokban esetleg ez nem fordulhat elő” - mondta.
De a szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakásokban is van többnyire lehetőség a beavatkozásra, ha a fűtőtestekre szereltek termosztatikus radiátorszelepeket. Ezen felül arra is lehetőség van, ha az épületben a hőmérséklet nagyon eltérne a kívánttól, hogy a közös képviselő módosítson a megrendelt hőfokon, ugyanis az ingatlanok nagy részében a főszolgáltató épületenkénti szabályozást végez. Az adatokból tudni lehet azt is, hogy Budapesten 240 ezer távfűtéses lakás van, és ebből 210 ezerben működnek olyan szelepek, amelyekkel vagy automatikusan, vagy manuálisan szabályozni lehet a hőmérsékletet.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







