Szennyezett talaj, bontásra ítélt épületek és milliárdos kötelezettségek: mégis vidámpark épülhet Budapest egyik legelhanyagoltabb részén.
Jelentősen megugrott az átjelentkezők száma, eddig 15 645-en jelezték, hogy nem a lakcímük szerinti településen akarnak szavazni - írja a Népszava. A csökkenés elsősorban a két időpont között elhunyt választópolgárok számával magyarázható, továbbá kis mértékben azzal, hogy vannak olyan választópolgárok, akik 2024. március 13-a után vesztették el szavazati jogukat, például közügyektől való eltiltás hatálya alatt állnak, vagy a bíróság kizárta őket a választójogból – közölte a Nemzeti Választási Iroda.
Március 13., azaz a választói névjegyzék összeállítása óta nagyjából 18 ezerrel csökkent azoknak a száma, akik az urnákhoz járulhatnak a június 9-i önkormányzati választáson - írja a lap. Az NVI statisztikája szerint március közepén 7 897 941-en szerepeltek a lakhely szerinti választói névjegyzékben, ez a szám hétfőre 33 439-cel csökkent. Áprilisban még nem volt érzékelhető komoly átjelentkezési hullám, a tízezer főnél nagyobb településeken csak néhány tízes nagyságrendben csökkent vagy nőtt a választási névjegyzékben szereplők száma, összesen pedig cirka másfél ezren éltek a lehetőséggel.
A helyhatósági választásokon a törvény szerint szigorúbbak az átjelentkezés feltételei, mint az országgyűlési vagy EP-voksolás esetében: nem lehet tetszőleges magyarországi településre bejelentkezni, csak oda, ahol a választás kitűzése előtt 30 nappal már tartózkodási helyet létesített a választó. Vagyis az idén csak azok szavazhatnak lakhelyüktől eltérő településen, akik február 11-ig bejelentették új tartózkodási helyüket, s az még június 9-én is érvényes lesz. Az elmúlt három hét alatt viszont megtízszereződött az átjelentkezések száma, hétfőre 15 645-en jelezték, nem a lakcímük szerinti településen akarnak szavazni - írják.
Az átjelentkezésekkel együtt is hiányzik mintegy 18 ezer választó a névjegyzékből március 13-hoz képest. A KSH adatai szerint 2024 első három hónapjában 33,5 ezren haltak meg az országban, vagyis havi átlagban 11,2 ezren. A kérdéses szűk két hónap alatt az elhunytak, illetve választói korba lépettek száma közötti különbség elvileg 5,5-6 ezer lehet, a különbség viszont ennek legalább háromszorosa.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







