A Pénzcentrum utánajárt, tényleg szigorítottak-e a hitelbírálati eljárásokon a hazai bankok. Csak egy pénzintézet árulta el: februárban valóban "finomhangolták" a feltételeket.
A legnagyobb vásárlóereje továbbra is a nyugdíj előtt álló korosztálynak van, ezzel szemben a fiatal generáció tagjai csak jóval szerényebb kerettel tudnak belépni a lakáspiacra.
Az Otthon Centrum hálózatának közreműködésével vásárló ügyfelek átlagosan 59,1 millió forintot fizettek egy ingatlanért. A 30 évnél fiatalabbaknak a legkisebb vásárlóereje, átlagosan 51,5 millió forintot fordítottak a tranzakcióra, ami a vizsgált korcsoportok között a legalacsonyabb érték.
A teljes vevői körön belül sem meghatározó a számuk, a vásárlók mindössze 13 százalékát teszi ki, ami az idősek után a második legalacsonyabb érték a korcsoportok között. Legnagyobb arányban a nyugdíj előtt állók (50-64 év közöttiek) vásároltak, az összes ügyfél 27 százaléka tartozik ebbe a korosztályba.
Egyetlen generáció sem szorult ki az ingatlanpiacról az évek óta tartó áremelkedés miatt, ugyanakkor a korosztályok közötti preferenciák az ingatlantípus és a vásárlóerő tekintetében is érzékelhetőek
- fogalmazott Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum (OC) elemzési vezetője.
Ugyanakkor továbbra is a legfiatalabbak között a legmagasabb a hitelfelvételi hajlandóság: 60 százalékuk vett fel kölcsönt, miközben a készpénzes vásárlók aránya mindössze 33 százalék. körükben. Esetükben jellemző a szülői segítség, míg a valamilyen állami támogatást igénybe vevők aránya összesen 7 százalék. Az összes korosztályt tekintve azonban megfordul a trend: a készpénzzel fizetők adják a többséget 60 százalékkal, míg a hitelt felvevők aránya 38 százalék, és mindössze 3 százalék élt valamely állami támogatási formával.
Az OC teljes ügyfélkörében a vásárlások 41,2 százaléka használt házra irányult, míg használt lakást 33,7 százalék, panelt 13,6 százalék választott. Új építésű ingatlan mellett az ügyfelek mindössze 11,5 százalék döntött. A fiatalok preferenciái ugyanakkor eltérnek az átlagos mintázattól: körükben magasabb a használt házat (43 százalék) és panellakást (16,6 százalék) vásárlók aránya. Ezzel szemben a téglalakást (30 százalék), illetve új építésű lakást (10,4 százalék) választók aránya elmarad az országos átlagtól.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szakember arról is beszámolt, hogy idén is Pest vármegye bizonyult a legnépszerűbb lokációnak az OC ügyfélkörében, a tranzakciók 17,8 százalékával. Ezt a belváros követte 15,2 százalékkal, majd a pesti kerületek külső városrészei 13,6 százalékkal.
A legfiatalabbak esetében is Pest vármegye volt a favorit (17,7 százalék), ettől nem sokkal maradtak el a belvárosi és külső pesti kerületek, amelyek a községekkel együtt szintén népszerűek a generáció körében (14,2 százalék). A budai kerületeket és vízparti településeket azonban a fiatal vevők túlnyomó többsége anyagi megfontolásból kerülte.
Idei adás-vételekben a külföldiek aránya az összes vásárló 2,2 százaléka volt, ám a 30 évnél fiatalabbak között csak 1,2 százalék a nem magyar állampolgárságú vásárlók aránya.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







