Csehországnak nem jár egyetlen korona sem az idén a 2007-re elkülönített uniós támogatásokból, ugyanis az ország jelentős késésben van az operatív programok előkészítése terén - olvasható a Világgazdaságban.
Az Európai Bizottság még egyetlen egy cseh operatív programot sem hagyott jóvá, pedig az ország összesen 24-et készített. Ez nem a rekord, legalábbis a Právo című lap szerint Spanyolország 45-öt, Olaszország 50-et hozott létre (ebben természetesen benne vannak az ágazati programok mellett a regionálisak is).
Magyarországnak ilyen problémái nincsenek, hiszen mind a 15 operatív programján ott a bizottság pecsétje, hazánk a 27 tagállamból negyedikként kapta meg mindegyik programjára . A visegrádi országok közül Lengyelország 21 programja közül 6, Szlovákia 11 programja közül pedig 4 kapta meg a jóváhagyást.
A késések miatt elsősorban Jirí Cunek fejlesztési miniszter, az uniós támogatások koordinátora okolható. Cunek persze a másik oldalt hibáztatja, szerinte az Európai Bizottság okolható a problémáért, mivel szerinte a testület túl lassan halad az operatív programok jóváhagyásával. Helyi szakértők szerint azonban egyértelműen a minisztériumokat terheli a felelősség.








