A BKV Zrt. a héten hirdette ki annak a közbeszerzési pályázatnak az eredményét, amelyet a Rákóczi tér, a Népszínház és a Keleti pályaudvar állomásának megépítésére írtak ki. A tervek szerint az első körben megépülő Kelenföldi pályaudvartól a Keleti pályaudvarig tartó szakaszt 2009-ig kell átadni, míg a Bosnyák térig kibővített metróvonalat már 2010-ben használatba vehetik a budapesti lakosok.
A BKV Zrt. a héten hirdette ki annak a közbeszerzési pályázatnak az eredményét, amelyet a Rákóczi tér, a Népszínház és a Keleti pályaudvar állomásának megépítésére írtak ki. A tervek szerint az első körben megépülő Kelenföldi pályaudvartól a Keleti pályaudvarig tartó szakaszt 2009-ig kell átadni, míg a Bosnyák térig kibővített metróvonalat már 2010-ben használatba vehetik a budapesti lakosok.
A Bocskai úti és a Kálvin téri megállók építéséért felelős Swietelsky Építő Kft. és Obayashi Corporation vállalatokból álló SW-0 Metro Kkt.-re bízták a Rákóczi téri állomás kivitelezését is. Az eléggé költséges Keleti pályaudvari és a Népszínház utcai állomást pedig a Vegyépszer-Porr-Bilfinger konzorcium építheti meg. A két helyszínen folyó építkezések összesen 19,8 milliárd forintnyi beruházást igényelnek majd, ebből a Keleti pályaudvaron, ahol a négyes metró és a piros metró vonala keresztezi egymást, a mély és szerkezeti munkálatok 13,7 milliárd forintba kerülnek majd.
Ugyancsak a Keleti pályaudvari állomásért felelős vállalat munkájával találkozhatunk majd a Tétényi úti megálló esetében, míg a Móricz Zsigmond körtéren a Strabag Zrt., a Fővám téren pedig a Hídépítő Zrt. emblémáit láthatjuk majd az építkezés ideje alatt.
A Etele tér és a Keleti pályaudvar közötti első szakasz alagútjának megépítéséről szóló tender győzteseit hirdették ki elsőnek a négyes metró építésével kapcsolatos nagyobb pályázatok közül. A győztes az osztrák, német, francia és magyar cégek alkotta Bamco konzorcium 207,4 millió eurós ajánlata lett, egyébként a Gellért téri állomáson is az ő munkásaik keze nyomát láthatjuk majd.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az összköltséget tekintve az első szakasz megépítése körülbelül 295 milliárd forintnyi költséget jelent majd az államnak, míg a Bosnyák térig tartó szakasz bővítésével a végösszeg a 376 milliárdot is eléri majd.








