Európa versenyképességét elsősorban a belső piac szétaprózódása fékezi, miközben a magyar gazdaság termelékenységi gondok miatt növekedési csapdába került.
Ezt üzente Ferenc pápa húsvétra 2024-ben: "egy fojtogató gondolat ismétlődik: nem jutsz ki belőle"
Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
A Vatikán által előre közölt meditációk idén a "Jézussal imádkozva a kereszt útján" címet kapták. A keresztút Rómában a Colosseum belsejéből az ókori amfiteátrummal szemközti magaslatig halad, a meditációk egyesével a tizennégy stáción hangzanak el. Ferenc pápa mindvégig Jézushoz szól, őt kérdezi arról, miként elviselhetőek a mai ember számára az élet nehézségei. A választ a rövid bevezető adja meg: az Úr mellett kell maradni, és ébernek kell lenni, ahelyett, hogy a kényelemben érzéstelenítenénk magunkat, és lelkünk álomkórban szenvedne.
"A fékeveszett rohanásban és cselekvésben, a tennivalóktól felszippantva, abban a félelemben, hogy nem tudok felszínen maradni vagy a vágy miatt, hogy mindig középpontba helyezzem magam, nem találok időt, hogy megálljak és veled legyek" - mondja az embert képviselő narrátor Jézushoz fordulva.
A második meditációban Ferenc pápa kijelenti, hogy mi is keresztet hordunk, néha nehezeket: betegséget, balesetet, szeretett személy elvesztését, érzelmi csalódást, elveszett gyermeket, hiányzó munkát, belső sebet, mely nem gyógyul, egy projekt kudarcát, egy újabb hiábavaló várakozást. Ferenc pápa válaszai szerint gyógyulást és segítséget az ima és a szeretet adhat: "mert aki szeret, nem marad a földön, újraindul; aki szeret, nem fárad el; aki szeret, szárnyal".
Az ötödik állomáshoz írt szöveg rámutat, hogy az élet kihívásaival szemben gyakran egyedül akarunk megoldást találni, nehézen kérünk segítséget, attól tartva, hogy azt a benyomást nyújtjuk, hogy nem vagyunk képesek szinten maradni, "mi, akik mindig ügyelünk arra, hogy jó benyomást tegyünk, és mutogassuk magunkat". Másokat viszont könnyűszerrel bírálunk: "elég egy billentyűzet a vádaskodáshoz és az ítéletek közléséhez".
A kereszt nehéz: a vereség, a kudarc, a megalázás terhe nyomja. Akkor értem meg, amikor agyonnyomva érzem magam, az élet céltáblájaként, másoktól meg nem értve, amikor a felelősség és a munka túlzó és idegtépő súlyát érzem, amikor a szorongás szorítása nyom össze, a búskomorság támad rám, és egy fojtogató gondolat ismétlődik: nem jutsz ki belőle, most nem tudsz talpra állni
- írta Ferenc pápa.
A nyolcadik állomáson a nők a főszereplők: "egyszerűek, nagyok a te szemedben, kicsik a világnak. A nők, akiknek reményt adtál: nincsen szavuk, de hallatják magukat. Segíts elismerni a nők nagyságát, akik húsvétkor hűségesek és közel voltak hozzád, de ma is kiközösítik őket, bántalmazást és erőszakot szenvednek el". Ferenc pápa egyenesen a mai emberekhez fordulva úgy fogalmaz:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
a világ tragédiáival szemben szívem jeges marad vagy megolvad? Hogyan reagálok a háború őrületére, azon gyermekek arcára, akik nem tudnak többé mosolyogni, az anyákra, akik (gyermekeiket) alultápláltan és éhezni látják, és nem maradt több könnyük?
A keresztre feszített Jézus meztelen, ruháitól megfosztották, beteg és sebesült, szomjazik a kereszten, és éhezik a szeretetre: "Tedd meg, hogy téged lássalak a szenvedőkben, és a szenvedőket benned lássam, mivel te ott vagy azokban, akiket megfosztottak méltóságuktól, a Krisztusokban, akiket a zsarnokoskodás és az igazságtalanság alázott meg, és a mások bőrén jogtalanul szerzett haszon, általános közöny közepette".
Ferenc pápa megemlíti a meg nem született és elhagyott gyermekeket, a fiatalokat, akik arra várnak, hogy fájdalomkiáltásaik meghallgatásra találjanak, az eldobott időseket, a rabokat, a magányosokat, a kizsákmányolt és elfelejtett népeket. "Irgalom anyja, kegyetlen időkben élünk és szükségünk van könyörületre" - hangzik el az utolsó előtti stáción.
Az este negyed tízkor kezdődő keresztútra szokás szerint több tízezer embert várnak, hívőket és turistákat egyaránt. Kiemelt a biztonsági készültség az egész városban és a többi olaszországi templomnál is, ahol szintén keresztutak zajlanak.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







