Magyarország a V4-eken belül inkább középszerű teljesítményt nyújt, az uniós átlaghoz képest pedig továbbra is strukturális korlátokkal küzdő, felzárkózó gazdaság.
A Nuclear Sharing NATO-program keretében Lengyelország kész atomfegyvert fogadni a területén, amennyiben a szövetségesek úgy döntenek - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök a Fakt lengyel napilapban hétfőn megjelent interjúban.
A múlt heti észak-amerikai útja során adott interjúban a lengyel államfő a többi között a taktikai atomfegyverek külföldi telepítését lehetővé tevő NATO-programról (Nuclear Sharing) beszélt. Úgy érvelt: Oroszország egyre nagyobb mértékben militarizálja a Lengyelországgal szomszédos Kalinyingrádi megyét, és az utóbbi időben atomfegyvert telepített Fehéroroszországba is.
Amennyiben az lenne a szövetségesek döntése, hogy a Nuclear Sharing keretében, a NATO keleti szárnya biztonsága erősítése érdekében atomfegyvert telepítsenek Lengyelország területén is, Varsó készen áll erre - fogalmazott Andrzej Duda. Közölte: a kérdés "bizonyos ideje" a lengyel-amerikai tárgyalások napirendjén szerepel, ő maga többször is tárgyalt erről.
Tavaly júniusban Mateusz Morawiecki akkori lengyel kormányfő Brüsszelben közölte: Lengyelország a NATO-hoz fordul Moszkva fehéroroszországi atomfegyver-telepítési tervei miatt, és kinyilvánította, hogy Varsó gyorsan szeretne cselekedni a Nuclear Sharing programhoz való lengyel csatlakozást illetően. A 1950-es években elindított Nuclear Sharing program a NATO nukleáris elrettentési politikájának egyik alkotóeleme. Ennek értelmében az atomfegyverrel nem rendelkező tagállamok is részt vehetnek e fegyvertípus esetleges bevetésének tervezésében, s ilyen fegyvereket tárolhatnak saját területükön.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







