2 °C Budapest
Külső felvétel a szíriai Damaszkusz fővárosában található Sayeda Zeinab szentélyről, amely a szentélyt mutatja egy aranykupolával és két minarettel, valamint néhány lakóépülettel.

Megszólalt a leköszönő amerikai elnök Szíria ügyében: ezek az USA tervei az országgal

MTI
2024. december 9. 08:51

A Szíriával szomszédos országok támogatását és Szíria demokratikus átalakítása érdekében tett lépéseket ígért Joe Biden amerikai elnök vasárnap az Aszad-rezsim bukására reagálva.

Az elnök a Fehér Házból adott televíziós nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az amerikai támogatás kiterjed Jordániára, Libanonra, Irakra és Izraelre annak érdekében, hogy az átmeneti időszakban keletkező fenyegetéseket megelőzzék. Az elnök azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok biztosítani fogja Kelet-Szíra stabilitását az ott állomásozó amerikai erők védelmében is, valamint fenntartja az Iszlám Állam elleni missziót, és biztosítja azon létesítmények védelmét is, ahol az Iszlám Állam tagjait tartják foglyul.

Joe Biden közölte, hogy az Egyesült Államok "minden szíriai csoporttal" felveszi a kapcsolatot, bevonva az ENSZ-t, annak érdekében, hogy megteremtődjön az átmenet az Aszad-rezsim felől egy független Szíria felé új alkotmánnyal és új kormánnyal.

Ez a rezsim kegyetlenül bánt szíriaiak százezreivel, ártatlanokat kínzott és ölt meg. A rezsim bukása az igazság egy alapvető cselekménye

- fogalmazott Joe Biden. "Ez most a kockázat és bizonytalanság pillanata" - hangoztatta és azt ígérte, hogy az "Egyesült Államok közösen dolgozik majd partnereivel és az érdekeltekkel azon, hogy segítsen Szíriának a lehetőség megragadásában és a kockázat kezelésében".

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Szíriában állomásozó amerikai katonaság vasárnap B-52-es bombázók és F-15-ös vadászrepülők bevetésével hajtott végre támadást Közép-Szíriában az Iszlám Állam vezetőinek feltételezett tartózkodási helye ellen - közölte az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) illetékese vasárnap azt is világossá téve, hogy az amerikai erők azt is biztosítják, hogy az Iszlám Állam ne legyen képes kihasználni a kormány bukása körüli bizonytalanságot.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?