Március 18-án, szerdán egész napos figyelmeztető sztrájk bénítja meg a berlini repülőteret: hajnali öt órától éjfélig nem lesz légi forgalom a BER-en.
Magdeburgban őrizetbe vették a pénteki tömeges gázolás feltételezett elkövetőjét, egy szaúd-arábiai származású orvost, aki a várostól délre fekvő Bernburgban él és dolgozik - közölte Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke szombaton.
A gyanúsított péntek este hajtott bele a karácsonyi vásári sokadalomba. Emiatt legalább két ember meghalt, egyikük egy kisgyermek, és legalább 60-an megsérültek. Tamara Zieschang tartományi belügyminiszter elmondta, hogy a gyanúsított Szaúd-Arábiából származik, 2006 óta tartózkodik Németországban, és állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik.
Biztonsági források a dpa német hírügynökséggel közölték, hogy a gyanúsított 50 év körüli, és nem volt a bűnüldöző szervek látókörében ismert iszlamistaként. A hatóságok egyelőre nem bocsátkoztak találgatásokba a feltételezett támadás indítékáról, az illető nevét nem hozták nyilvánosságra. "Ez katasztrófa Magdeburg városának, az államnak és általában Németországnak" - mondta Reiner Haseloff tartományi miniszterelnök, aki tudatta, a férfi feltehetően egyedül cselekedett.
Nancy Faeser belügyminiszter és Olaf Scholz kancellár várhatóan szombaton Magdeburgba utazik. "Gondolataim az áldozatokkal és családjaikkal vannak. Mellettük és a magdeburgi emberek mellett állunk" - írta Scholz az X közösségi oldalon. A városi székesegyházában 19 órakor gyászszertartást tartanak.
Szaúd-Arábia külügyminisztériuma az X-en elítélte a támadást, a gyanúsított megemlítése nélkül. "A királyság megerősíti az erőszakot elutasító álláspontját, együttérzését és őszinte részvétét fejezi ki az áldozatok családjainak, valamint a Német Szövetségi Köztársaság kormányának és népének, és mielőbbi gyógyulást kíván a sérülteknek" - áll a közleményben. Az Egyesült Államok kész segítséget nyújtani a helyreállításban és a vizsgálatokban - mondta Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
Váratlan alkut kötött Zelenszkij a britekkel: ez a filléres trükk törhet borsot Oroszország orra alá
A brit fővárosban Keir Starmer miniszterelnökkel egy új védelmi partnerségről állapodott meg, amelynek középpontjában az olcsó támadó drónok elleni védekezés áll.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







