Izrael 2024 májusában foglalta el a határátkelőt, azóta a környező terület gyakorlatilag teljesen elpusztult.
Ismét felforrósodott a helyzet a Közel-Keleten: Izrael nagy volumenű terrorellenes műveletet kezdett
Nagy volumenű terrorellenes műveletbe kezdtek kedden az izraeli biztonsági erők a megszállt Ciszjordánia északi részén lévő Dzsenín városban a hadsereg (IDF) bejelentése szerint. Az IDF vezérkara úgy érzékelte a Gázai övezetre vonatkozó tűzszünet minapi életbe lépése után, hogy e másik palesztin területen mozgolódni kezdtek a terroristák. Hivatalos palesztin közlés szerint a műveletnek máris hat halálos és 35 sebesült áldozata van Dzsenínben.
Az izraeli erők drónok és katonai helikopterek bevetésével kezdték a műveletet, a terroristák feltételezett infrastruktúráját támadták, majd bevonultak a városba a szárazföldi egységek. Izrael célja fenntartani azt a képességét, hogy adott esetben gyorsan fel tudja venni a harcot a dzseníni terrorista csoportokkal: hatástalanítani tudja a "ketyegő bombákat", vagyis felderíteni a bevetésre kész terrorcsoportokat és eszközeiket - olvasható a hadsereg közleményében.
Palesztin jelentések szerint a művelet más ciszjordániai palesztin városokra is kiterjed. A katonák lezártak utakat egyebek között Rámalláhban, és letartóztattak számos palesztint - tizenegy embert Hebronban, hetet pedig Kalkíliában.
Az izraeli terrorellenes művelet előzménye, hogy a Palesztin Hatóság (PH) egy hónapon keresztül szintén műveletet folytatott az Irán által támogatott dzseníni terroristák ellen, majd kötött velük egy megállapodást. Izrael azonban közölte a PH-val, hogy most maga kezd műveletet a városban, és miután Izrael és a PH között van együttműködési megállapodás, a PH rendőrei kivonultak Dzsenínből.
A Hajom című izraeli napilap úgy tudja, hogy ezt a terrorellenes műveletet Izrael már decemberben el akarta indítani, de éppen a PH kérésére halasztotta el.
Dzsenínt a palesztinok a "mártírok városának" nevezik, mert számos palesztin öngyilkos merénylő került ki onnan.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a művelet megkezdése után közölte, hogy a biztonságpolitikai kabinet döntött annak elindításáról, és ez "egy újabb lépés a kitűzött cél, a biztonság megerősítése felé". "Szisztematikusan és határozottan fellépünk az iráni tengely ellen, akárhová is küldi fegyvereit: Gázába, Libanonba, Szíriába, Jemenbe, Júdeába vagy Szamáriába." (Júdea és Szamária Ciszjordánia bibliai neve.)
Jiszráél Kac védelmi miniszter kedden a parlament külügyi és védelmi bizottságában közölte: utasította az IDF-et, hogy "határozottan lépjen fel az összes település és a lakosság védelmében".
Katonai tisztségviselők már vasárnap arról beszéltek, hogy az IDF kész támadó akciókat végrehajtani Ciszjordániában, hogy megakadályozza a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet ottani térnyerését. Ez utóbbitól amiatt lehet tartani, hogy a tűzszüneti és túszmegállapodás keretében Izraelnek sokszáz bebörtönzött palesztint kell szabadon engednie, köztük az iszlamista terrorszervezetekhez tartozókat is, sőt, gyilkos terrortámadások végrehajtóit.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







