A Kreml nyitva hagyta a béke lehetőségét, de nem árulta el, mit vár Kijevtől – nyugati elemzők szerint a feltételek sokkolóak lehetnek.
Jön a 180 fokos fordulat a háborúban? Megállapodott a nyersanyagokról az USA és Ukrajna, óriási pénzek mozdulnak
Az Egyesült Államok és Ukrajna több hónapos tárgyalássorozat után gazdasági együttműködési megállapodást kötött az ukrajnai nyersanyag-kitermelés és befektetések ösztönzéséről. A közösen létrehozott Újjáépítési Beruházási Alap célja az ukrán gazdaság újjáépítése és hosszú távú fejlesztése, miközben a nyersanyagok feletti ellenőrzés továbbra is Ukrajnánál marad. Az Egyesült Államok a pénzügyi hozzájárulás mellett például légvédelmi rendszerek formájában is támogatást nyújt, míg az alap kizárólag új projekteket finanszíroz, közös irányítás alatt.
Több hónapos tárgyalássorozat után, magyar idő szerint szerda éjfél előtt jelentették be, hogy Ukrajna és az Egyesült Államok megállapodást írt alá az ukrajnai nyersanyagok kitermeléséről és a befektetések ösztönzéséről. A megállapodás értelmében a két ország közösen létrehoz egy befektetési alapot, amely az ukrán nyersanyag-kitermelési projektek összehangolásán és az országba irányuló tőkebefektetések előmozdításán dolgozik, hosszú távú gazdasági partnerséget alapozva meg.
Az egyezmény aláírásáról az amerikai pénzügyminisztérium adott ki közleményt, míg az ukrán fél részéről Julija Szviridenko miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter számolt be róla az X-en. „Az Egyesült Államokkal közösen hozunk létre egy alapot, amely globális befektetéseket vonz majd Ukrajnába” – írta. Bejegyzésében a következő fő pontokat emelte ki:
- A nyersanyagok tulajdonjoga és a felettük való rendelkezés Ukrajna kezében marad, kizárólag az ukrán állam dönt a kitermelés helyéről és módjáról.
- Az alap egyenlő arányban – 50-50 százalékban – lesz a két ország tulajdonában és közösen irányítják, azonos szavazati joggal.
- Az állami nyersanyagipari cégek, például az Ukrnafta és az Energoatom, állami tulajdonban maradnak, a megállapodás nem tartalmaz privatizációt.
- Nem keletkezik adósságkötelezettség Ukrajna részéről az Egyesült Államok felé.
- Az egyezmény összhangban van Ukrajna alkotmányával és törvényeivel, nem sérti nemzetközi kötelezettségeit és nem ütközik európai integrációs törekvéseivel.
- Az alap csak újonnan kiadott licencekből származó bevételekből gazdálkodik, vagyis meglévő vagy költségvetésbe tervezett projektekből nem kap forrást. Az új olaj-, gáz- és kritikus nyersanyag-kitermelési jogokból származó bevétel 50 százaléka kerül az alapba.
- Csak célzott törvénymódosításokat igényel, elsődlegesen a költségvetési törvényt kell módosítani, és a parlamentnek jóvá kell hagynia.
- Az amerikai fél részéről a DFC, azaz a Nemzetközi Fejlesztési Pénzügyi Társaság segíti az alapot, és támogatást nyújt további technológiák, valamint EU-s és más nemzetközi befektetések bevonzásához.
Adómentességet élvez mindkét országban az alap működése és forrásbevonása.
Szviridenko szerint Ukrajna az új projektekből származó bevételének felét, valamint esetenként további összegeket fizet be az alapba, míg az Egyesült Államok közvetlen támogatás mellett más segítséget is nyújthat, például légvédelmi rendszerek formájában.
A közös alap kizárólag Ukrajnában fektethet be, a projektkiválasztás közös döntés alapján történik. A cél, hogy az első tíz év nyereségét visszaforgassák újabb beruházásokba és az ország újjáépítésébe – de Szviridenko szerint ezek a feltételek még további egyeztetéseket igényelnek. „Kölcsönösen előnyös megállapodást dolgoztunk ki. Az Egyesült Államok ezzel megerősíti elkötelezettségét Ukrajna hosszú távú békéje és helyreállítása iránt, és elismeri Ukrajna szerepét a globális biztonságban – beleértve a nukleáris leszerelését is” – fogalmazott a miniszter.
Az Egyesült Államok és Ukrajna történelmi jelentőségű gazdasági együttműködést kötött, amelynek célja Ukrajna gazdasági helyreállításának felgyorsítása az orosz invázió okozta károk után – jelentette be az amerikai pénzügyminisztérium. A megállapodás létrehozza az Egyesült Államok–Ukrajna Újjáépítési Beruházási Alapot, amely közös projekteket és befektetéseket támogat majd, hozzájárulva Ukrajna újjáépítéséhez és fejlődéséhez.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szerint a megállapodás Trump elnök béketeremtő erőfeszítéseinek eredménye. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok elkötelezett a tartós béke megteremtése mellett, és ez az együttműködés világos üzenet Oroszország felé: Ukrajna jövője a szabadság, a szuverenitás és a gazdasági jólét irányába mutat.
A közlemény kitér arra is, hogy a megállapodás keretében kizárják azokat az országokat és személyeket az újjáépítésből származó haszonból, akik közvetlenül támogatták vagy finanszírozták az orosz háborús gépezetet. Ez egyértelmű szándékot tükröz: csak azok vehetnek részt Ukrajna újjáépítésében, akik elkötelezettek a béke és a nemzetközi jog mellett.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







