Európa versenyképességét elsősorban a belső piac szétaprózódása fékezi, miközben a magyar gazdaság termelékenységi gondok miatt növekedési csapdába került.
Maszúd Peszeskján iráni elnök szerint Teherán tiszteletben fogja tartani a tűzszünetet azzal a feltétellel, hogy Izrael is tartsa be annak rendelkezéseit.
"Ha a cionista rezsim nem sérti meg a tűzszünetet, Irán sem fogja megsérteni" - jelentette ki az iráni államfő a malajziai miniszterelnökkel folytatott keddi telefonbeszélgetése során az elnöki hivatal közlése szerint.
Kedd hajnalban jött létre tűzszünet Izrael és Irán között Donald Trump amerikai elnök közvetítésével.
Az iráni sajtó jelentése szerint Peszeskján a katari emírrel is beszélt telefonon, és biztosította őt afelől, hogy a hétfő esti rakétacsapások nem Katar ellen irányultak, hanem az Egyesült Államok iráni atomlétesítményekre mért légicsapásaira volt válasz.
Donald Trump úton Hágába a NATO-tagállamok csúcstalálkozójára úgy nyilatkozott újságíróknak az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén, hogy nem törekszik "rezsimváltásra" Iránban, mert az "káoszhoz vezetne". Az iráni vezetés megdöntésére vonatkozó kérdésre azt felelte: "ezt nem akarom, azt szeretném, ha minden a lehető leggyorsabban elsimulna".
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







