Emmanuel Macron francia elnök legfőbb tanácsadója kedden Moszkvában tárgyalt orosz tisztviselőkkel Ukrajnáról.
Trump megítélése mélypontra süllyedt az iráni katonai beavatkozás után, miközben a republikánus szavazók körében nőtt közel-keleti politikájának támogatottsága - derül ki az Economist és a YouGov legfrissebb felméréséből.
Az Economist és a YouGov által készített közvélemény-kutatás, amelyet a Hill ismertetett, részben az iráni nukleáris létesítmények bombázásának bejelentése előtt, részben azt követően készült. A válaszadók körülbelül egyharmada a bejelentés előtt, kétharmaduk pedig utána vett részt a felmérésben.
A republikánus elnökjelölt nettó megítélése mínusz 14 százalékpontra csökkent: az amerikaiak mindössze 40 százaléka vélekedett pozitívan Trumpról, míg 54 százalékuk elutasította elnöki munkáját. Ez a YouGov mérései szerint Trump második elnöki ciklusának eddigi legalacsonyabb támogatottsági szintje, amely első elnökségének átlagos értékét sem éri el.
A felmérés szerint az amerikaiak többsége számos szakpolitikai területen is negatívan értékelte Trump tevékenységét. A nemzetbiztonsági kérdésekben mínusz 2, a bevándorlás kezelésében mínusz 4, az inflációval kapcsolatban pedig mínusz 26 százalékpontos értékelést kapott. Az Izrael és Irán közötti konfliktus kezelésének megítélése különösen jelentősen, mínusz 4-ről mínusz 17 pontra romlott az előző héthez képest.
Ugyanakkor az iráni katonai művelet jelentősen növelte a republikánus szavazók támogatását. A bejelentés előtt a republikánusok 57 százaléka helyeselte Trump közel-keleti politikáját, és csak egyharmaduk támogatta az iráni nukleáris létesítmények bombázását. A bejelentést követően azonban a republikánus támogatottság 82 százalékra emelkedett, a bombázás támogatása pedig 70 százalékra nőtt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezzel szemben a demokraták körében 56 százalékról 74 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint az Egyesült Államoknak nem kellene támadnia az iráni nukleáris program létesítményeit.
A felmérés jelentős megosztottságot mutatott ki a republikánus szavazók között Amerika nemzetközi szerepvállalásával kapcsolatban is. A republikánusok 48 százaléka támogatja az USA aktív világpolitikai szerepvállalását, míg 31 százalékuk szerint az országnak távolságot kellene tartania a nemzetközi ügyektől. A globális szerepvállalást támogató republikánusok háromnegyede helyeselte az iráni nukleáris létesítmények bombázását, míg az izolacionistább nézeteket valló republikánusoknak csak 35 százaléka értett egyet ezzel a lépéssel.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







