A Kreml nyitva hagyta a béke lehetőségét, de nem árulta el, mit vár Kijevtől – nyugati elemzők szerint a feltételek sokkolóak lehetnek.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán kijelentette: arra számít, hogy az új ukrán kormány olyan intézkedéseket hoz, amelyek hat hónapon belül 50 százalékra növelik az ukrajnai gyártású fegyverek arányát.
Zelenszkij a héten kormányátalakítást hajtott végre, és Julija Szviridenkót javasolta kormányfőnek. A leköszönő miniszterelnököt, Denisz Smihalt védelmi miniszternek jelölték. A kinevezésekhez parlamenti jóváhagyásra van szükség.
Zelenszkij elmondta, ő, Smihal és Rusztem Umerov leköszönő védelmi miniszter szerdai megbeszélésükön úgy döntöttek, hogy a védelmi minisztériumnak "nagyobb befolyása lesz a fegyvergyártás területén".
Zelenszkij szerda esti videobeszédében elmondta, hogy az ukrán gyártmányú fegyverek jelenleg a fronton és a hadműveleteinkben használt fegyverek mintegy 40 százalékát teszik ki.
"Ez már most jelentősen több, mint országunk függetlensége óta bármikor. A gyártási volumenek valóban nagyok, de még többre van szükségünk. Célunk az, hogy az új kormány első hat hónapjában elérjük az 50 százalékos ukrán gyártású fegyverzetet a hazai gyártás bővítésével. Biztos vagyok benne, hogy ez elérhető, bár nem könnyű" - fogalmazott az ukrán elnök.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kijevi katonai hatóságok a múlt héten bejelentették, hogy 6,2 millió dollárt különítettek el egy drónelhárító programra a főváros védelme érdekében.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







