A NASA április elején tervezi elindítani az Artemis II küldetést, melynek keretében több mint 50 év után először repülnek majd ismét űrhajósok a Hold körül.
Magyar idő szerint éjfél után véget ért Dunald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácskozása. Trump szerint számos olyan kérdés volt, amiben egyetértettek, de néhány nagyobb kérdésben ugyan még nem jutottak dűlőre. Putyin pedig azt hangoztatta, hogy az ukrajnai rendezésnek tartós és hosszú távú jelleget kell hordoznia.
Magyar idő szerint éjfél után véget ért Dunald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácskozása az alaszkai Anchorage Elmendorf-Richardson katonai bázisán. A csaknem háromórás megbeszélésen a két elnök mellett amerikai részről Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Steve Witkoff különmegbízott, orosz részről pedig Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója volt jelen.
"Sikerült igazán jó előrelépést elérni" - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről Alaszkában helyi idős szerint pénteken tartott csúcstalálkozóját követően rendezett közös sajtótájékoztatójukon.
Számos olyan kérdés volt, amiben egyetértettünk, sőt mondhatnám, a legtöbben. Néhány nagyobb kérdésben ugyan még nem jutottunk dűlőre, de némi előrelépést elértünk
- hangsúlyozta az amerikai elnök. Az amerikai elnök közölte, hogy hamarosan felhívja a NATO-t, az európai vezetőket és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ehhez képest Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy "Oroszország abban érdekelt, hogy az ukrajnai rendezés hosszú távú legyen".
"Országunk őszintén érdekelt abban, hogy véget vessen ennek. Ugyanakkor meg vagyunk győződve arról, hogy az ukrajnai rendezésnek tartós és hosszú távú jelleget kell hordoznia, meg kell szüntetni a válság összes kiváltó okát, amelyekről már többször is beszéltünk" - mondta az orosz államfő.
Váratlan alkut kötött Zelenszkij a britekkel: ez a filléres trükk törhet borsot Oroszország orra alá
A brit fővárosban Keir Starmer miniszterelnökkel egy új védelmi partnerségről állapodott meg, amelynek középpontjában az olcsó támadó drónok elleni védekezés áll.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







