Az Egyesült Arab Emírségekben tartott kétnapos béketárgyalások eredményeként Ukrajna és Oroszország nagyarányú hadifogolycseréről állapodott meg.
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági okokra hivatkozva tart igényt Grönlandra. Erről Donald Trump amerikai elnök beszélt hétfőn a floridai Mar a Lago rezidenciáján újságíróknak. A nyilatkozat egy nappal azután hangzott el, hogy az elnök különmegbízottat nevezett ki a Dániához tartozó autonóm terület ügyeinek kezelésére.
Trump hangsúlyozta, hogy az amerikai szándék nem az ásványkincsekhez vagy az olajhoz kapcsolódik. Elmondása szerint az Egyesült Államok ezekből elegendő tartalékkal rendelkezik. Állítása alapján Grönland partvidékén orosz és kínai hajók folyamatos jelenléte figyelhető meg, ami szerinte közvetlen nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Az elnök úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államoknak szüksége van Grönlandra.
Trump vasárnap jelentette be, hogy Jeff Landry louisianai kormányzót nevezi ki Grönland amerikai különmegbízottjává. Az elnök szerint Landry tisztában van Grönland stratégiai jelentőségével, és ő irányítja majd az ügy további lépéseit. Landry az X közösségi oldalon azt írta, megtiszteltetés számára az önkéntes megbízatás, és közölte, hogy az nem érinti louisianai kormányzói feladatait.
A döntés Dániában és Grönlandon is erős reakciókat váltott ki. Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter bejelentette, hogy bekéretik az Egyesült Államok koppenhágai nagykövetét. A TV2 csatornának adott nyilatkozatában elfogadhatatlannak nevezte a különmegbízott kinevezését és az ahhoz kapcsolódó kijelentéseket.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök az Instagramon arról írt, hogy a történtek nehéz helyzetbe hozzák Dániát, mivel a lépések egy hosszú ideje fennálló szövetségi viszonyt érintenek.
Jens Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök Facebook bejegyzésében nyugalomra intett, és hangsúlyozta, hogy Grönland jövőjéről továbbra is a helyi lakosság dönt. Kiemelte, hogy nyitottak az együttműködésre az Egyesült Államokkal is, de kizárólag kölcsönös tisztelet alapján.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Frederiksen és Nielsen közös nyilatkozatban rögzítették, hogy Grönland a grönlandiaké, és egy másik ország nem sajátíthat ki egy területet.
Az Európai Tanács elnöke, António Costa az X felületén közölte, hogy az Európai Unió teljes szolidaritást vállal Dániával és Grönland lakosságával. Hozzátette, hogy az északi sarkvidék biztonsága kiemelt uniós kérdés, miközben a szuverenitás és a területi integritás a nemzetközi jog alapelvei közé tartozik.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







