Egyetlen üzlet elég volt ahhoz, hogy Musk történelmet írjon: ekkora vagyonnak földi halandó még nem rendelkezett.
Ez lehet Donald Trump "iraki háborúja"? Már elindult a folyamat, nem titkolja, minden olajat lenyúlna ettől az országtól
Az Egyesült Államok a következő két hónapban a venezuelai olaj "karanténjára" összpontosít a katonai beavatkozás helyet - jelentette a Reuters.
A Fehér Ház utasította az amerikai haderőt, hogy a következő legalább két hónapban szinte kizárólag a venezuelai olaj "karanténjának" betartatására összpontosítson. Egy névtelenséget kérő amerikai tisztviselő szerint Washington jelenleg inkább gazdasági, mint katonai eszközökkel kíván nyomást gyakorolni Caracasra.
"Bár a katonai lehetőségek továbbra is fennállnak, a fókusz először a gazdasági nyomásgyakorlás a szankciók érvényesítésével, hogy elérjük a Fehér Ház által kívánt eredményt" – nyilatkozta a tisztviselő szerdán.
A tisztviselő szerint az eddigi erőfeszítések hatalmas nyomást helyeztek Maduróra, és a vélekedés szerint január végére Venezuela gazdasági összeomlással néz szembe, hacsak nem tesz jelentős engedményeket az Egyesült Államoknak.
Nemrég számoltunk be róla, hogy a washingtoni adminisztráció fontolgatja Maduro erővel történő eltávolítását is.
Az Egyesült Államok parti őrsége ebben a hónapban már két, venezuelai nyersolajjal teli tankert foglalt le a Karib-tengeren. A Reuters jelentése szerint a parti őrség további erőket vár egy harmadik, Bella-1 nevű szankcionált hajó lefoglalásához, amelyre először vasárnap tettek kísérletet.
Az Egyesült Államok jelentős katonai jelenlétet épített ki a Karib-térségben, több mint 15 000 katonával, egy repülőgép-hordozóval, 11 másik hadihajóval és több mint egy tucat F-35-ös repülőgéppel. Bár sok eszköz használható a szankciók betartatására, sok más, például a vadászgépek nem alkalmasak erre a feladatra.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kedden az Egyesült Államok közölte az ENSZ-szel, hogy maximális mértékben szankciókat fog kivetni és érvényesíteni, hogy megfossza Madurót az erőforrásoktól.
Trump korábban a szankcionált olajszállító hajók blokádját rendelte el, amelyek Venezuelába érkeznek vagy onnan távoznak, de a Fehér Ház tisztviselője inkább a "karantén" kifejezést használta, ami az 1962-es kubai rakétaválság során használt nyelvezetre emlékeztet, amikor John F. Kennedy amerikai elnök el akarta kerülni az eszkalációt.
Az ENSZ szakértői szerdán elítélték a blokádot, kijelentve, hogy az erő ilyen jellegű alkalmazása illegális fegyveres agressziónak minősül.
Címlapfotó: Steve Helber, MTI/MTVA
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







