Irán kazettás bombákkal támadta Tel-Avivot Ali Laridzsáni biztonsági főnök meggyilkolása miatt.
Donald Trump nyílt fenyegetést intézett Kolumbiához: az amerikai elnök egy venezuelaihoz hasonló katonai művelet lehetőségét is felvetette, szemlézte a Telex.
Donald Trump nyilvánosan kábítószer-kereskedelemmel vádolta meg Gustavo Petro kolumbiai elnököt, és nem zárta ki egy katonai fellépés lehetőségét sem Kolumbiával szemben. Az amerikai elnök az Air Force One fedélzetén, újságíróknak nyilatkozva beszélt arról, hogy szerinte „jól hangzik” egy Venezuelához hasonló művelet indítása.
„Kolumbia is nagyon beteg. Egy beteg ember irányítja, aki szeret kokaint gyártani és eladni az Egyesült Államoknak, de már nem sokáig fogja ezt csinálni” – fogalmazott Trump a Reuters beszámolója szerint. Amikor konkrétan rákérdeztek, indítana-e az Egyesült Államok katonai műveletet Kolumbia ellen, az elnök röviden annyit válaszolt: „Nekem tetszik az ötlet.”
A feszültség nem előzmény nélküli: a Trump-kormány már tavaly októberben szankciókat vezetett be Gustavo Petro, családja, valamint kormányának egyik tagja ellen, arra hivatkozva, hogy részt vesznek a globális kábítószer-kereskedelemben. Kolumbia továbbra is a világ egyik legfontosabb kokaintermelő és -exportáló országa.
Az Egyesült Államok korábban Kolumbiát felvette a „kábítószer-háborúban nem együttműködő országok” listájára is, ami súlyos következményekkel járt: a dél-amerikai államnak nyújtott amerikai segélyek jelentős részét megvonták – emlékeztetett az AP hírügynökség.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Trump a nyilatkozat során Venezuelát is szóba hozta, és jelezte, hogy újabb csapásokat rendelhet el, ha Caracas nem működik együtt az Egyesült Államokkal az olajipar és a kábítószer-kereskedelem visszaszorítása terén. Az amerikai elnök szerint az amerikai olajcégek visszatérnek Venezuelába, milliárdokat fektetnek be, és újjáépítik az ország kőolajiparát. Megjegyezte azt is, hogy szerinte a kubai kommunista rezsim „önmagától is az összeomlás felé tart”.
Címlapi kép: Steve Helber, MTI/MTVA
Váratlan alkut kötött Zelenszkij a britekkel: ez a filléres trükk törhet borsot Oroszország orra alá
A brit fővárosban Keir Starmer miniszterelnökkel egy új védelmi partnerségről állapodott meg, amelynek középpontjában az olcsó támadó drónok elleni védekezés áll.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







