Többnyire csak bosszankodunk, amikor úgy érezzük, hogy jogos érdekeink sérülnek. Miért nem érvényesítjük következetesen jogainkat? Általában az érdekérvényesítés nehézségei és költségei riasztanak meg bennünket. A jogvédelmi biztosításokkal mindez másképp is lehet.
Egy ausztriai síelésből éppen haza tartva, az egyik hazánkfia karambolozott egy szintén a szabadságát töltő francia polgárral. Az eset kapcsán vita támadt köztük, tehát rendőrt hívtak és mivel egyik sem akarta elismerni a vétségét, nem volt mit tenni a rendőr jegyzőkönyvet vett fel és vizsgálatot indított.
A helyszínelést követően mindkét félnek el kellett szállítania az autóját. Volt azonban egy lényeges különbség magyar barátunk és a francia "kaszkadőr" között: a nyugatról érkezett fél felhívta a biztosítóját, aki rögtön küldött a roncsért autómentőt és hazaszállítatta, valamint jogi képviseletét is ellátta az ügyfelének. Mondanom sem kell, honfitársunknak nem ment ilyen könnyen a dolog, és évekig tartó pereskedés, ezenkívül tetemes költségek árán tudott pontot tenni az ügy végére. Miben különbözött a két póruljárt turista biztosítása? Igen, az egyiknek volt jogvédelmi biztosítása és assistance szolgáltatása, a másiknak nem.
A jogvédelmi biztosítás alapvetően a jogviták, az ügyvédi honoráriumok, illetékek és szakértői költségek fedezésére szolgál. A félreértést elkerülendő, a jogvédelmi biztosítás nem azt jelenti, hogy a kiszabott büntetés, illetve szabálysértési bírság összegét megtérítik a biztosítók.
A konstrukció megvásárlásával hosszú távon lényegesen olcsóbb szolgáltatást kapunk, mintha minden alkalommal esetenként kellene ügyvédet fogadnunk.
A mai ember életének számos területét törvények, rendeletek és egyéb előírások szabályozzák. Ez a tény, valamint a növekvő gazdasági és szociális összefonódások egyre gyakrabban érintik a polgárok jogi érdekeit, és jogaik megvédésére kényszerítik őket.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az érdekeink hatékony képviselete azonban megfelelő információ és szaktudás nélkül esélytelen. A jogvédelmi szervezetek arra hivatottak, hogy az érintett területet kiválóan ismerő szakemberek és jogászok bevonásával támogassák ügyfeleiket a jogi érdekérvényesítés folyamatában.
További részletek a Net Média Zrt. gondozában megjelent Biztosításmagazin 2007-ben. Egy kiadvány, amelyből szinte mindent megtudhat a hazai biztosításpiacon található konstrukciókról.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







