Jelenleg sem gyógyszer, sem vakcina nem áll rendelkezésre a vírusfertőzés ellen.
Legalább félévente, de inkább 3-4 havonta javasolt egy-egy újabb oltást felvenni Duda Ernő szerint. A virológus arról beszélt, hogy ha valaki augusztusban kapott egy oltást, ma már minimális védelemmel rendelkezik.
Minél idősebb valaki, annál rövidebb ideig biztosít számára védettséget az oltás, és minél egészségesebb fiatal valaki, annál hosszabb ideig bízhat abban, hogy az oltás meg tudja védeni a fertőzéssel szemben.
Legalább félévente, de inkább 3-4 havonta javasolt egy-egy újabb oltást felvenni, mert az elmúlt egy év alatt kiderült, hogy amit korábban hittünk, hogy az oltás az legalább 1-1,5 éven keresztül védeni fog, az legfeljebb a fiatal egészségesek körében lehet igaz
– mondta Duda Ernő az RTL Híradónak. A virológus szerint az ellenanyagszint-csökkenés az idősebbeknél sokkal gyorsabb, mivel ez a szint másfél havonta feleződik. Tehát ha valaki augusztusban kapott egy oltást, ma már minimális védelemmel rendelkezik.
A tudós véleménye szerint a WHO azért nem ajánlja a negyedik-ötödik oltást, mert sok olyan ország van, ahol az emberek mindössze 1-2 százaléka van beoltva. A prioritás az, hogy mindenütt a veszélyeztetettek és az egészségügyben dolgozók be legyenek oltva.
Ismereteim szerint nem indokolt kifejezetten az omikron ellen oltást kifejleszteni, de lehet, hogy a később megjelenő variánsokkal szemben már erre szükség lesz
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– tette hozzá a virológus.
Címlapkép: Komka Péter, MTI/MTVA
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







