0 °C Budapest
Doctors measure pressure

Drasztikus áremelés jön a magánklinikákon? Így terveznek talpon maradni a hazai szolgáltatók

2022. október 28. 10:13

Az energiaválság minden ágazatban kihívást jelent, így nemcsak az éttermekben, cukrászdákban, szállodákban, boltokban, fürdőkban, hanem az egészségügyben is. Kiderült, a magánegészségügyi cégek hogyan birkóznak meg a hihetetlen számokat mutató rezsiszámlákkal.

Arra a kérdésre, hogy van-e vészforgatókönyve a Doktor24-nek a megnövekedett energiaárak kezelésére, Lancz Róbert vezérigazgató azt mondta az mfor.hu-nak, a rezsidíjak alakulásának erősen ki van téve a magánegészségügyi szektor, hiszen a rendelőkben, műtőkben vagy éppen a fekvőbeteg-ellátás során nem lehet például a villanyokat lekapcsolva takarékoskodni. „Ezért elkerülhetetlennek látszik, hogy az elkövetkező hónapokban - valamilyen mértékben - ezeket a többletköltségeket érvényesítsük az árainkban” – teszi hozzá Lancz. A szolgáltató bérelt ingatlanokban működik, a bérleti díjat pedig jellemzően euróban fizetik, így még a gyenge forintárfolyamot is megsínylik - csakúgy, mint az orvosi anyagok, műszerek, protézisek beszerzése miatt, ami szintén jellemzően külföldről, euróban történik.

Dr. Kirschner András, a Swiss Clinic ügyvezető igazgatója pedig azt mondta a lapnak, van egyfajta vészforgatókönyvük. "Költségtakarékossági intézkedéseket kezdtünk bevezetni, mely az IT, a nyomtatás, az előjegyzés-foglaltság, a le nem mondási károkozás az ügyelek részéről területeket érinti. A rendelőkben marad a 20 Celsius fok, a világítás már LED-es, ezen már nem tudunk tovább spórolni. De igyekszünk többet dolgozni változatlan, vagy minimálisan emelt áron” - mondja.

A Duna Medical Center szintén rendelkezik vészforgatókönyvvel a megnövekedett energiaárak kezelésére. „Folyamatos optimalizálással, helyszíni személyzeti átcsoportosításokkal, a hővisszanyerés fokozásával próbáljuk visszafogni az energiafelhasználásunkat” – mondta Gurney Anita ügyvezető igazgató. Azt viszont a Duna Medical Centerben is elképzelhetetlennek tartják, hogy olyan erőteljes eszközhöz nyúlnának, mint a műtők használatának csökkentése. 

Dr. Rosenak még nincs vészforgatókönyvre szüksége, de folyamatosan dolgoznak azon, hogy a drasztikusan növekvő költségek mellett is fenn tudják tartani kórházunk megszokott működését. "Bérelt ingatlanban működünk, ezért az energiát nem közvetlenül szerezzük be. Az ingatlan tulajdonosával folyamatosan egyeztetünk a várható energia- és üzemeltetési költségekről és keressük az optimális megoldásokat” – mondta Dr. Papik Kornél, a Dr. Rose ügyvezető igazgatója.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?