A félrediagnosztizálás miatt a felépülés elhúzódik, és hónapokkal később sem teljes az állapota, de még nem adta fel.
Komoly betegséget okozhat nagyanyáink ősi praktikája: azonnal felejtsd el, ha neked is így tanították!
Nagyanyáinktól még azt tanultuk, hogy elég csupán levágni a sajtról a láthatóan penészes részeket, vagy a kicsit zöld részt kikanyarítani a kenyérszeletből, a többit vígan meg lehet enni. Ám ez korántsem így van, egy mikrobiológus szerint még így is nagyon komoly betegséget lehet összeszedni.
A régiektől még azt tanultuk, hogy ha valami penészes, attól azt még nem feltétlenül kell kidobni: elég csupán levágni a sajtról a láthatóan penészes részeket, vagy a kicsit zöld részt kikanyarítani a kenyérszeletből, a többit vígan meg lehet enni, nem kell az egészet kidobni. Ez azonban nem igaz, komoly betegséget kockáztat, aki így jár el!
Egy mikrobiológus a TikTok-on fejtette ki, hogy a penész és a gomba nem csak az ételek külső felületén képes életben maradni, spórákat kibocsátani.
Nem érdekel, hogy nem lettél még beteg tőle. Nem érdekel, hogy rendszeresen csinálod-e. Ez nagyon nem biztonságos, és komolyan megbetegíthet. Ha az ételen nyilvánvalóan látszik, hogy romlott, dobd ki!
- mondta hozzátéve, hogy még akkor sem biztonságos megenni a penésztől megszabadított ételeket, ha utána megfőzzük őket.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
@microbiologywes ♬ Make It Better (Instrumental) - Anderson .Paak
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







