Magyarországon súlyos influenzajárvány tombol, amely elsősorban a gyermekeket érinti:
Ferenc pápa egészségi állapota tovább javul - jelentette be a Szentszék pénteken közleményben.
A vatikáni tájékoztatás szerint az elmúlt napokban végzett orvosi vizsgálatok enyhe javulást mutattak a katolikus egyházfő légzésében és beszédkészségében egyaránt. Hozzátették, hogy a 88 éves Ferenc pápa szervezetében kimutatható gyulladás szintén csökkent. A közleményben "megváltozott körülményeket" említve jelezték: elképzelhető, hogy az egyházfő vasárnap részt vesz a hagyományos úrangyala-imádságon. Ferenc pápa március 23-án tért vissza a Vatikánba, miután a római Gemelli-klinikán február közepe óta kezelték kétoldali tüdőgyulladással.
Hazaindulásának napján megjelent a klinika erkélyén, hogy köszöntse az épület előtt összegyűlt híveit, de azóta nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Visszatérésekor az orvosok azt javasolták neki, hogy pihenjen, és még több hétig ne térjen vissza megszokott feladatainak elvégzéséhez. Klinikai felvétele óta a pápa hagyományos vasárnapi imaszándékait írásban teszik közzé.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







