A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság késedelem nélkül felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással.
Itt az újabb menzabotrány: kukacos csokit adtak a gyerekeknek több hazai iskolában és óvodában, sokan rosszul lettek
Hajdúböszörményi oktatási intézményekben több gyermek rosszullétet tapasztalt, miután lárvákkal szennyezett csokimikulást fogyasztottak. Az önkormányzati cég által biztosított édességekben feltehetően légy- vagy lisztmolylárvák voltak, a hatósági vizsgálat folyamatban van.
Szennyezett csokimikulások miatt betegedtek meg gyerekek Hajdúböszörményben - számolt be az RTL Híradó. A helyi iskolákban és óvodákban desszertként kiosztott édességekről többen csak elfogyasztásuk után vették észre, hogy lárvákkal szennyezettek.
Az állami intézmények étkeztetéséért felelős önkormányzati vállalat visszagyűjtötte a még el nem fogyasztott termékeket, és reklamációt nyújtott be beszállítójának. A cég hangsúlyozta, hogy a kiosztott csokoládék szavatossági ideje nem járt le. Egy szülő az RTL-nek elmondta, hogy egyes gyerekek szinte a teljes édességet elfogyasztották, mielőtt észrevették volna a szennyeződést.
Hajdúböszörmény önkormányzata közösségi oldalán elismerte a problémát, elnézést kért az érintettektől, és tájékoztatott a minőségi kivizsgálás megindításáról. A bejegyzés szerint több gyermeknél hasi panaszok és hányinger jelentkezett az édesség fogyasztása után.
A gyártó az RTL megkeresésére közölte, hogy a panasz beérkezését követően azonnal értesítették viszonteladóikat, és jelenleg vizsgálják a szennyeződés okát. Bár a pontos szennyeződés típusát nem erősítették meg, feltételezésük szerint lisztmolylárvák kerülhettek a termékekbe.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) az RTL megkeresésére azt válaszolta, hogy hivatalos bejelentés nem érkezett hozzájuk az ügyben.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







