1 °C Budapest

Ezer céget is átverhettek a pénztárgépes csalók

Pénzcentrum
2014. január 2. 12:24

Csalás gyanújával nyomozást indított a BRFK ismeretlen tettesek ellen a Patkós-Cassa Kft. pénztárgépbeszerzéseivel kapcsolatban - írja a Népszabadság. A céggel szerződött vállalkozások ugyanis befizették az előleget az online kasszákra, a gépeket azonban nem kapták meg, ugyanis a Patkós-Cassa nem gyártója, és nem is importőre a kasszáknak, és már be is szüntette tevékenységét. Pedig a NAV pénztárgépgyártókról vezetett listáján is szerepelt a cég.

Ugyan eddig csak kilencen tettek feljelentést, a rendőrség szerint körülbelül ezer vállalkozás járhatott pórul, amelyek a Patkós-Cassa Kft.-től rendeltek pénztárgépeket. Az előleget befizették, leszerződtek a céggel a gépek szállítására, azonban a NAV honlapján is listázott vállalkozás már beszüntette tevékenységét. Mint kiderült, sosem gyártottak vagy importáltak online kasszákat. Csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a BRFK az ügyben.

A lap kérdésére a NAV elmondta, hogy a cég szerepel a nyilvántartásukban, de ez mindössze annyit jelent, hogy teljesítette a felvétel feltételeit, de tevékenységéért az adóhatóság felelősséget nem vállal. Az érintett vállalkozások pontos számáról nem áll rendelkezésre adat, de annyit lehet tudni, hogy viszonteladóként 626 gépet rendelt meg a Patkós-Cassa a Montel Informatikai Kft.-től. A Montel elküldte a vevők adatait az adóhatóságnak, a Patkós-Cassától viszont nem kapta meg a pénzt a megrendelt gépekre annak ellenére, hogy vevők már fizettek a csalás gyanújába keveredett cégnek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?