A testület három tagja azonban különvéleményében határozottan szembehelyezkedett a többségi döntéssel, és a közpénzek átlátható felhasználásának követelményét hangsúlyozta.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint a koronavírus-járvány okozta válságból elhúzódó a kilábalás, Magyarországon a vártnál kedvezőbben alakult a múlt év vége, és 2021 második negyedévében normalizálódhat a helyzet, a jegybank továbbra is az árstabilitás fenntartását tekinti a legfontosabb szempontnak - derül ki az MNB Monetáris Tanácsának közleményéből a keddi kamatdöntésről.
A testület változatlanul hagyta az alapkamat 0,60 százalékos szintjét, és nem változtatott a kamatfolyosón sem. A makrogazdasági és pénzpiaci folyamatokat - mint írták - még mindig a járvány alakulása határozza meg. A harmadik hullám szükségessé teszi a korlátozások fenntartását, ráadásul az oltás is lassan halad, így a világgazdaság kilátásai bizonytalanok. Az elhúzódó kilábalás miatt várhatóan mind világszinten, mind a térségben maradnak a laza monetáris kondíciók.
A közlemény szerint a magyar gazdaság válságállónak bizonyult a járvány második hullámával szemben. Az év vége a várakozásoknál kedvezőbben alakult, ami - mint írták - a hitelminősítők értékelésével összhangban alátámasztja a magyar gazdaság gyors helyreállási képességét.
Belföldön a helyzet 2021 második negyedévében már normalizálódhat, az infláció éves szinten 3,5-3,6 százalék lehet, a költségvetés hiánya az államadósággal együtt újra csökkenni fog. Az inflációs kilátások szempontjából változatlanul a feltörekvő piacokkal szembeni kockázatkerülés erősödése a legnagyobb rizikó.
A jegybank a kihívások kezelését, a növekedés helyreállítását kész célzott módon, mérlege további növelésével támogatni - tették hozzá. A monetáris tanács kiemelte, hogy az MNB a heti állampapír-vásárlások összegét továbbra is rugalmasan alakítja, az állampapír-vásárlási programot pedig ezután is használni fogja. Az egyhetes betéti eszköz kamatát továbbra is a heti tenderek keretében határozzák meg, és ameddig az inflációs kockázatok indokolják, az alapkamat és az egyhetes betéti eszköz kamata között fenntartják a különbséget.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kiemelt szempont, hogy a rövid oldali kamatok minden részpiacon és minden időszakban a tanács által optimálisnak tartott rövid oldali kamatszinttel összhangban alakuljanak, így a jegybank március végén ismét eurolikviditást nyújtó devizaswap-tendereket tart. Az aktív piaci jelenléttel az MNB tompítja a nemzetközi swappiaci feszültségek begyűrűzését, hozzájárulva a monetáris kondíciók stabilitásának megőrzéséhez, és ezen keresztül az árstabilitás fenntartásához - írták.
A monetáris tanács szerint a kialakított rövid oldali monetáris kondíciók fenntartható módon támogatják az árstabilitást, a pénzügyi stabilitás megőrzését és a gazdasági növekedés helyreállítását. A gyorsan változó környezet miatt a rövid oldali hozamok biztonságos távolságban kell maradniuk a nullaközeli tartománytól. A testület figyeli az adatokat, és alkalmazni fogja a megfelelő eszközöket, ha az inflációs kilátások változása indokolná azt - olvasható a közleményben.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








