Ketyeg a nyugdíjbomba: tényleg nem lehet sokáig fenntartani a magyar nyugdíjrendszert?

Zsiday Viktor közelmúltbeli véleménye, miszerint a magyar nyugdíjrendszer hosszú távon fenntarthatatlan, jelentős visszhangot váltott ki. A legfrissebb EU-s előrejelzések azonban árnyalják ezt a képet: Magyarország GDP-arányos nyugdíjkiadásai 2070-re várhatóan 12% körül alakulnak majd. Ez ugyan számottevő növekedést jelent a jelenlegi 7-8%-hoz képest, de nemzetközi összehasonlításban nem példa nélküli – több nyugat-európai ország már ma is magasabb arányban költ nyugdíjakra.

A nyugdíjrendszer fenntarthatóságának alapvető feltétele, hogy a befolyó járulékok fedezzék a kifizetéseket. A magyar rendszer már jelenleg sem teljesíti ezt a kritériumot, a hiányt a központi költségvetés más bevételeiből pótolják. A nemzetközi gyakorlat alapján a GDP 10-13%-át kitevő nyugdíjkiadás még kezelhető tartománynak számít, míg a 13-15% feletti arány már figyelmeztető jelzés, 15% felett pedig komoly finanszírozási kockázatok jelentkeznek.

Az OECD a magyar kormánnyal együttműködve készített tanulmányában konkrét javaslatokat fogalmazott meg a rendszer hosszú távú fenntarthatóságának biztosítására. Ezek között szerepel a nyugdíjkorhatár további emelése a várható élettartam növekedésével összhangban, a korai nyugdíjba vonulási lehetőségek – köztük a "Nők 40" program – felülvizsgálata, valamint az idősebb korosztályok foglalkoztatásának ösztönzése.

"Egyre nehezebben fenntartható a magyar nyugdíjrendszer, a kormány reformot ígért az EU-nak. A lehetséges irányokat vázolja a világ 38 országát tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD abban a tanulmányban, amelyet a magyar kormánnyal együttműködve készített. A kormány egyelőre nem kommentálja a megállapításokat."

A szervezet javasolja továbbá a nyugdíjak értékállóságának javítását, például a bérek növekedéséhez való szorosabb igazítással, amihez a finanszírozási források bővítése is szükséges lehet. Emellett a nyugdíjpénztárak szerepének erősítését és a demográfiai kihívások kezelésére a termékenységet ösztönző családpolitikai intézkedések folytatását is szorgalmazzák.

Az öregedő társadalmakban világszerte különböző eszközöket alkalmaznak a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságának biztosítására. Ilyen a nyugdíjkorhatár emelése, az indexálási szabályok módosítása, automatikus stabilizátorok bevezetése, valamint a rendszer szerkezetének és finanszírozásának átalakítása, beleértve a többpilléres rendszer erősítését és a finanszírozási bázis szélesítését.

Olaszország példája jól szemlélteti, hogyan lehet megbirkózni a magas nyugdíjkiadásokkal. Az ország, amely a GDP több mint 15%-át fordítja nyugdíjakra, rendkívül magas, 33% körüli járulékkulcsot alkalmaz, és több reformot is végrehajtott: fokozatosan áttér egy olyan rendszerre, ahol a nyugdíj jobban arányosul a befizetett járulékokkal, a nyugdíjkorhatárt 67 évre emelte, és ezt automatikusan hozzáigazítja a várható élettartam növekedéséhez.

A jelenlegi trendek alapján valószínűsíthető, hogy a jövőbeli magyar nyugdíjasok helyzete nem lesz jobb a mainál, sőt, relatív életszínvonaluk a dolgozó társadalomhoz képest tovább romolhat. Ezért az öngondoskodás szerepe felértékelődik. A tudatos tervezés, a korai kezdés, az állami támogatások kihasználása és a rendszeres megtakarítás mind hozzájárulhatnak az időskori anyagi stabilitáshoz.

Fontos különbség a nyugdíjcélú megtakarítási formák között, hogy míg az önkéntes nyugdíjpénztárak és a nyugdíj-előtakarékossági számlák esetében a megtakarításhoz való hozzáférés az aktuálisan érvényes nyugdíjkorhatárhoz kötött, addig a nyugdíjbiztosításoknál a szerződéskötéskor érvényes korhatár a mérvadó, ami nagyobb kiszámíthatóságot biztosíthat.