A kedvezmény azoknak a 65 év felettieknek, illetve nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezőknek jár, akiknek van Bizalomkártyájuk
Rémületes, mekkora bajban vannak a magyar nyugdíjasok: mit tudnak megvenni a pénzükből 2025-ben?
A nyugdíjak reálértékének a zuhanását nem állítja meg egyelőre semmi, és komoly különbségek vannak még a rendszerbe most belépők és a régi nyugdíjasok között is.
Folyamatosan nő a keresők és a nyugdíjasok közötti bevételi szakadék, de a régi, illetve a nyugdíjrendszerbe mostanában bekerülő nyugdíjasok között is nagy különbségek vannak - erről ír cikkében a Népszava.
Sitkei János, a a Nyugdíjasok Szervezeteinek Szövetségének Somogy megyei elnöke úgy fogalmazott: folyamatosan jelzik a döntéshozók felé, hogy változtatni kellene a rendszeren, de mindeddig érdemi változtatás nem történt.
A számok azt bizonyítják, a nyugdíjak reálértéke folyamatosan csökken, csak az átlagnyugdíj kétszerese feletti ellátást kapók számára biztosít nagyjából állandó életszínvonalat a mostani rendszer, a nagy többség, a szépkorúak cirka kétharmada, mely átlag alatti ellátásban részesül, pedig egyre nagyobb vesztese az elmúlt 15 évnek
- mondta az elnök a Népszavának. Emellett az is nagy gond, hogy fokozatos a szépkorúak elszegényedése: Sitkei János szerint 600 ezren 150 ezer forintnál, 200 ezren pedig 120 ezer forintnál kevesebből kell, hogy megéljenek, ha nyugdíjról van szó.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







