A megállapodás nyomán a brit védelmi ipar kedvezményes helyzetbe kerülhetne az ukrán fegyverbeszerzéseknél.
Ez már biztos: búcsút mondhatnak a nyugdíjasok az Áfa-visszatérítésnek, jönnek az utalványok
Őszig egyszeri, 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt kaphatnak a nyugdíjasok – számolt be róla az RTL Híradó.
Ahogy korábban megírtuk minden magyar nyugdíjas 30 ezer forintos utalványt kap, amit élelmiszerre költhet majd el, azonban a nap folyamán nem volt világos, hogy ezt a nyugdíjas áfa-visszatérítés mellé vagy helyett vezetik-e be.
Most már viszont biztos, hogy a kormány ezzel a juttatással váltaná ki az októbertől ígért havi akár 15 ezer forintos áfa-visszatérítést.
A tervek szerint az utalványokat nemcsak boltokban, hanem piacokon is fel lehet majd használni, így a készpénzhez hasonlóan széles körben költhetők lesznek. A döntést a hivatalos bejelentés szerint az infláció hatásainak enyhítése és a nyugdíjasok támogatása indokolja.
A háttérben ugyanakkor súlyos szociális probléma húzódik: a csatorna beszámolója szerint az idősek helyzete tovább romlott 2025-ben. Az átlagnyugdíj ma már az átlagkereset felét sem éri el, ami növekvő anyagi kiszolgáltatottságot jelent a több mint kétmillió nyugdíjas számára. A 30 ezer forintos juttatás ugyan egyszeri segítség lehet a legszegényebbeknek, de sok szakértő szerint hosszabb távon fenntarthatóbb és igazságosabb nyugdíjpolitikára lenne szükség.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







