Egy héttel korábban ez a szám 60 500 volt, vagyis jelentős emelkedés történt.
Nyugdíjemelés 2025 november: itt a számítás, pontosan mekkora összeg érkezhet a nyugdíjon felül
Mivel az infláció idén várhatóan magasabb lesz, mint a 2025. év eleji nyugdíjemelés mértéke (3,2%), novemberben kiegészítő nyugdíjemelésre kerülhet sor. A kérdés már csak az, hogy mekkora lesz az emelés mértéke. A kormány utolsó, nyári közlése szerint 1,5 százalékkal terveztek emelni, azonban a KSH legfrissebb adatai szerint a nyugdíjas fogyasztói árindex ennél magasabb volt az idei év augusztusáig eltelt nyolc hónap során. Mutatjuk, hogy ez mit jelent, és mire lehet számítani novemberben.
Az utolsó bejelentés a kormány részéről a 2025. novemberi nyugdíjemelés kapcsán július végén történt: ekkor az idei inflációs várakozást 4,5%-ról 4,7%-ra emelték. Mivel év elején 3,2 százalék volt a kormány által várt infláció az évre és ez alapján emelték a nyugdíjakat, az inflációs várakozással együtt a novemberi nyugdíjkorrekció várható mértéke is emelkedett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentése alapján: 1,3%-ról 1,5%-ra. A nyári bejelentés azonban addig nem jelent semmi, amíg a hivatalos rendelet meg nem jelenik a novemberi nyugdíjemelésről, a döntést még a KSH által frissen közzétett inflációs adat is befolyásolhatja. A friss statisztikák szerint a január–augusztus időszakban 4,7% volt az általános infláció, viszont a nyugdíjas infláció magasabb: 4,8%. Ez az adat fontos lehet abban, hogy megállapítsák, mekkora nyugdíjkorrekciót kapjanak az idősek novemberben.
Lesz-e egyáltalán nyugdíjprémium és nyugdíjkorrekció 2025-ben?
Az utóbbi években különösen élénk érdeklődés övezi a kormány döntését, hogy fognak-e nyugdíjprémiumot fizetni, illetve lesz-e évközi nyugdíjemelés novemberben és visszamenőleges korrekció. A 2020-as évek ilyen szempontból kiszámíthatatlanul alakult, hiszen többször történt év közben is emelés, majd novemberben újabb korrekció az elszabaduló infláció miatt, a megszokott novemberi nyugdíjprémium pedig a gazdasági növekedés karcsúsodásával felszívódott. 2025-ben ugyancsak keresztet vethetnek a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumra, mely akkor jár, ha az adott évi GDP várhatóan meghaladja a 3,5 százalékot. Erre idén nincs esély.
A novemberi nyugdíjkorrekció pedig akkor jár, ha az év eleji nyugdíjemelés - ez idén 3,2% volt -, kisebbnek bizonyul, mint az őszi adatok tükrében a teljes évre várható éves infláció. A novemberi nyugdíjemelés sem automatikus: tavaly például nem fizettek korrekciót novemberben, mert a 2024. évi várható infláció (3,7%) alacsonyabb volt, mint az év eleji nyugdíjemelés mértéke (6%). Előtte, 2023-ban pedig jóval alulbecsülték az inflációt, így elég nagy, 3,1%-os kompenzációt kaptak a nyugdíjasok novemberben. Idén is ki kell igazítani majd novemberben az év eleji emelést, az még kérdés a hivatalos rendelet megjelenéséig, hogy mennyivel. Viszont mivel az már most világos, hogy a kormány alábecsülte 2025. év elején a várható inflációt, és ez alapján kevesebb nyugdíjemelést állapított meg januárra, novemberben ezt biztosan korrigálni fogják.
Egy összegű korrekció lesz, vagy valódi nyugdíjemelés 2025 novemberben?
A nyugdíjtörvény szerint a novemberi nyugdíjemelés esetében, ha a különbözet az év eleji nyugdíjemelés és a várható éves infláció között - ezzel egyezik a novemberi kompenzáció mértéke - 1%-nál kisebb, akkor a korrekció egy összegben fog érkezni, nyugdíjemelés nélkül. Ha viszont az 1%-ot meghaladja a különbözet, akkor az egyösszegű korrekció kifizetésén túl nyugdíjemelést is végrehajtanak, mely már novemberben érvényesül. Az is fontos ebben az esetben, hogy a következő, 2026. évi emelés pedig már erre a magasabb összegre fog vonatkozni.
Az általános szabály alapján idén az utóbbi forgatókönyv várható, mivel a nyugdíjkorrekció mértéke várhatóan 1% felett lesz. Ha például teljesül Nagy Márton nyári ígérete és 1,5 százalékos emelés lesz novembertől, akkor a nyugdíjasoknak visszamenőleg jár majd korrekció 11 hónapra, illetve novemberben és december már a megemelt nyugdíjösszeg fog érkezni.
Mekkora lehet a novemberi nyugdíjemelés?
Ahogy említettük, a kormány korábbi bejelentése alapján 1,5 százalékos emelés jöhet novemberben, illetve még az is lehet, hogy ennél magasabb mértékről születik döntés. Ezt mindig az határozza meg, hogy az év eleji nyugdíjemelésnél (3,2%), mennyivel magasabb a várható éves infláció mértéke. Amit jelenleg tudunk, hogy a 2025. január–augusztus időszakban 4,7% volt a fogyasztói árak emelkedésének általános mértéke, viszont a "nyugdíjas infláció" 4,8% a KSH szerint. (A korábbi évek gyakorlat az, hogy mindig a magasabb értéket veszik figyelembe.) Utóbbi 1,6 százalékponttal tér el az év eleji nyugdíjemelés mértékétől (3,2%). Ezt természetesen még lejjebb tornászhatja a következő 4 hónap inflációja: a kormány egyelőre a teljes évre 4,7%-kal kalkulál,a Portfolio által megkérdezett elemzők utolsó friss konszenzusa pedig 4,6% (a teljes fogyasztói palettán, nem kizárólag a nyugdíjasok körében).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ha marad az előrejelzés, és 1,5 százalékkal számolunk, a KSH utolsó friss nyugdíjadatai (az öregségi nyugdíjak átlagos mértéke 244 990 Ft/hó volt júliusban) alapján novemberben átlagosan 44 100 forint érkezhet pluszban a korábbi nyugdíjösszegen felül (visszamenőleges korrekció a megelőző 10 hónapra + a 13. havi nyugdíjra + a novemberi emelt nyugdíjkülönbözet). December hónapra pedig 3675 forint emelés jár majd pluszban átlagosan. Fontos, hogy a novemberi nyugdíjemelés pontos összegét a saját nyugdíj alapján lehet kiszámítani!
Hogy történhet a számítás? A saját nyugdíj összegét megszorozva 0,015-tel kiszámolható, hogy egy hónapra mennyi jár visszamenőleg. Ebből egy összegben 11 havi érkezik majd + még egy hónapnyi a 13. havi nyugdíj miatt. Tehát a saját nyugdíj összegét szorozzuk meg 0,015-tel (ennyi lesz az emelés mértéke is), majd 12-vel. Ez az összeg várható - 5 forintra kerekítve - novemberben az eddig kapott nyugdíjon felül.
Természetesen ez még csak előzetes számolgatás, addig biztosat nem lehet mondani, amíg meg nem jelenik a hivatalos rendelet a novemberi nyugdíjemelés mértékéről. Nem biztos még, hogy marad az 1,5% és egy tizedszázalék eltérés is ezres nagyságrendű különbségeket okozhat a számításban! A hivatalos rendeletre általában ősz közepéig várni kell.
Fontos újra hangsúlyozni, hogy a novemberi nyugdíjemelés beépül az alapnyugdíjba, tehát a döntésnek a jövő évi nyugdíjemelésnél is lesz szerepe. A 2026. januári emelést ugyancsak a várható infláció határozza majd meg. Jelenleg ennek kapcsán annyit tudunk, hogy az MNB utolsó inflációs előrejelzése szerint 3,7 százalék lesz az infláció, a kormány is erre számít. Ugyanakkor az elemzői konszenzus magasabb, 4,0 százalékos emelkedést prognosztizál, bár ebben csökkenő tendencia mutatkozik. Az viszont valószínű, hogy az idén januári emelésnél magasabb emelésre számíthatnak az idősek jövőre.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







