A kedvezmény azoknak a 65 év felettieknek, illetve nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezőknek jár, akiknek van Bizalomkártyájuk
Nyugdíj utalás 2025 október: korábban jön az októberi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
A hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint 2025-ben is a legtöbb hónapban 12-én utalják a nyugdíjakat. Ugyanis a főszabály szerint a hónap 12. napján utalnak a nyugdíjasoknak, amennyiben pedig az hétvégére esne, hamarabb is érkezhet a nyugdíj. Így lesz ez októberben is, hiszen 12-e vasárnapra esik, így a nyugdíj előbb érkezik.
2025-ben az utalási naptár szerint öt alkalommal nem az adott hónap 12. napján érkezik a nyugdíj, hanem korábban. Ilyen hónap volt a január, az április és a július és ilyen lesz az október is. Az ilyen eltérés általában 1-2 napot jelent, ha 12-e hétvégére esik, viszont decemberben 10 nappal fog hamarabb megérkezni a nyugdíj.
Miért érdemes tisztában lenni a pontos folyósítási dátumokkal? Például idén májusban technikai problémák merültek fel, ezért a K&H Bank ügyfelei közül sokan nem kapták meg időben a nyugdíjukat. A hiba elhárítása után aznap délután rendben megérkeztek a nyugdíjak. Viszont aki nem figyeli a folyósítási dátumot és a bankszámláját, az nem is feltétlenül veszi észre, hogyha nem érkezik meg a nyugdíj, nem jelzi, pedig technikai problémák bármikor adódhatnak. Ezért jobb tudni, mikorra várható az utalás.
A 2025. októberi nyugdíj utalás időpontja: mikor lesz nyugdíj utalás októberben?
A hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint 2025-ben is többnyire a hónap 12. napján utalnak a nyugdíjasoknak. Ettől eltérő volt 2025-ben a január, az április és a július hónap is, és el fog térni az októberi utalás is. (Továbbá a december havi utalás.)
Októberben 10-én, pénteken fog érkezni a nyugdíj, mivel 12-e vasárnapra esik.
Nyugdíj utalások dátuma 2025-ben
A hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok alapján 2025-ben öt hónapban érkezik korábban a nyugdíj azoknak, akik bankszámlára kérték az összeget (ezeket a hónapokat kiemeltük). A MÁK által közzétett nyugdíjutalás dátumok a következők:
- január 10. (péntek)
- február 12. (szerda) + 13. havi nyugdíj
- március 12. (szerda)
- április 11. (péntek)
- május 12. (hétfő)
- június 12. (csütörtök)
- július 11. (péntek)
- augusztus 12. (kedd)
- szeptember 12. (péntek)
- október 10. (péntek)
- november 12. (szerda)
- december 2. (kedd)
Azok, aki postán kapják a nyugdíjat, 2025-ben is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére. A naptárakat elviekben 2024 novemberében küldte ki a posta.
Hogyan kérhető postai kézbesítés helyett bankszámlára a nyugdíj?
Januárban tájékoztatót tett közzé a Magyar Államkincstár (MÁK) a nyugdíjak bankszámlára utalásának igényléséről. A nyugdíjasok számára több előnnyel is járhat, ha nem a postás hozza a nyugdíjat: egyrészt a bankban nem férhet hozzá más a pénzhet, másrészt az utalás azonnal megtörténik, ahogy esedékes. A postai kifizetésre pedig több napot kell várni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők dönthetnek arról, hogy a postai kifizetés helyett belföldi bankszámlára kérjék ellátásukat. Az erre vonatkozó igényt írásban kell bejelenteni a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak - közölte a MÁK. Fontos feltétel, hogy a folyósítás csak olyan bankszámlára történhet, amely a nyugdíjas saját számlája vagy társtulajdonosa a számlának, tehát rendelkezési joga van felette.
A kifizetési mód megváltoztatását célszerű elektronikus úton, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon előterjeszteni. A kérelem könnyen és gyorsan beadható a magyarorszag.hu portálon, ügyfélkapus bejelentkezést követően - javasolják.
A szükséges nyomtatvány megtalálható a Magyar Államkincstár weboldalán is, a „Nyugdíj/Nyugdíjfolyósítás/A nyugdíj és a nyugdíjakkal azonos módon utalandó ellátások folyósítása” menüpontban a „Kapcsolódó nyomtatványok” között (03. számú nyomtatvány). A kitöltött nyomtatványt vagy az azonos adatokat tartalmazó levelet postai úton az 1820 Budapest postacímre kell megküldeni, személyesen pedig a Budapest XIII. ker., Váci út 73. alatti ügyfélszolgálaton is benyújtható a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz.
A beérkező igények alapján a bankszámlára utalás általában nem a következő kifizetéssel, hanem az azt követő hónaptól kezdődően indul. Az átfutási idő attól is függ, hogy a számlaszám bejelentésének feldolgozásakor a következő havi kifizetések számfejtése lezárult-e már - írták.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







