A döntést a korábbi tapasztalatok indokolják, mert a vizsgálatok során sok hiányosság derült ki.
A Generali Biztosító nyerte az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításra kiírt állami pályázatot, így 2013-ban hozzávetőlegesen 1,6 millió gyermeknek nyújt védelmet. Az óvodában, iskolában, valamint azok területén kívül elszenvedett csonttörésre például 3000 forint biztosítási összeget fizet a biztosító a magyar állammal kötött szerződés alapján, súlyosabb esetben a kártérítés eléri a 300 ezer forintot - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Generali.
2003 óta minden 3 és 18 év közötti gyermek ingyenes balesetbiztosításban részesül, melynek költségeit az állam állja. Idén a Generali Biztosító nyerte el a szolgáltatásra kiírt pályázatot, így 2013-ban 340 ezer óvodás, 743 ezer általános iskolás, 127 ezer szakiskolai hallgató, valamint 414 ezer középiskolás számára nyújt majd védelmet a társaság. A biztosítás nem csupán az óvodákban, iskolákban elszenvedett balesetekre vonatkozik, hanem azon túl is, egész évben és a nap 24 órájában, játék, sport, közlekedés, nyaralás során vagy az otthonukban szerzett sérülésekre is. Mindez a Föld valamennyi országára érvényes, beleértve a légtereket és a nemzetközi vizeket is. A biztosítási védelem a balesetből eredő halálesetre és maradandó egészségkárosodásra is kiterjed, súlyosabb esetben a kártérítés eléri a 300 ezer forintot.

Fontos tudni, hogy a biztosítási eseményt a biztosított törvényes képviselőjének a
baleset bekövetkeztétől számított 30 napon belül kell bejelenteni. A
biztosítás 2013. január elsejétől érvényes, így a társaság az idei év
első hónapjaiban bekövetkezett kárbejelentéseket is fogadja.
A kartörés a leggyakoribb
A biztosító adatai szerint 2012-ben az alkartörés volt a leggyakoribb sérülés (35%), melyet a csukló-, kéztörés követett (24%), míg harmadik helyen a különböző lábszár-, boka-, térdsérülések álltak (19%).
A Generali 2012-es reprezentatív, 1200 fős mintán végzett felmérése szerint az általános iskolások 14 százalékát, a középiskolások 28 százalékát éri baleset a tanintézményben, míg 6 százalékuk szerez sérülést az oda vezető úton. Ezzel együtt is a legtöbb baleset otthon következik be.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A gyermekek leggyakrabban különböző esések, zuhanások miatt kerülnek kórházba. Erre legtöbbször lépcsőről, bútorokról, játszótéri eszközökről, teraszokról vagy 1-2 szintes házak erkélyeiről leesett gyermekek esetében kerül sor. A második legsűrűbben előforduló, kórházi ápolást igénylő gyermekbaleseti kategóriába a közlekedési balesetek tartoznak. Statisztikák szerint körülbelül minden 10. közlekedési balesetben sérül meg 18 éven aluli gyermek.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







