Ma lejár a határidő: már csak órái maradtak hátra a fiataloknak

2017. február 15. 14:02

Már csak órái maradtak hátra az idén felvételizőknek arra, hogy leadják a jelentkezésüket a következő tanévre.

Ma éjfélig lehet jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. A jelentkezéseket kizárólag a honlapról elérhető e-felvételi rendszerén keresztül lehet benyújtani, legkésőbb ma éjfélig. Ennek a határidőnek a lejártáig kell elvégezniük a felvételizőknek a személyes és kötelező adataik rögzítését, a kiválasztott szakok megjelölését és a szükséges, már rendelkezésre álló dokumentumok feltöltését.

Az e-felvételi felülete mindenben segíti a kitöltőt, ugyanakkor nem mentesíti a jelentkezőt a szükséges információk ismerete alól. A kitöltés során a jelentkező folyamatosan tájékoztatást kap arról, hogy mikor milyen adatokat kell megadnia, milyen teendői vannak, ugyanakkor neki kell összegyűjtenie és beszkennelnie a feltöltendő eredményeit, dokumentumait, és tájékozódnia kell a jelentkezés alapvető szabályairól.

Továbbra is három helyet jelölhetnek meg a diákok díjmentesen, ezen túlmenően még hármat, kiegészítő díj ellenében. Február 20-áig kell hitelesíteni a jelentkezéseket az Ügyfélkapun keresztül vagy az e-felvételi felületéről kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlap postára adásával.

Címlapkép: MTI / Sóki Tamás

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31