A kecskeméti Mercedes-gyárban is számos tényező befolyásolja a fizetéseket, mutatjuk, mik ezek, és hogy milyen bérekkel számolhatnak az itt dolgozók.
Kijött a tanévkezdésről szóló kormányrendelet, amelyben az Emmi korábbi közlésének megfelelően nem szerepel a távoktatás.
Megjelent a tanévkezdésről szóló rendelet a Magyar Közlönyben: az Emberi Erőforrások Minisztériuma tegnap már közölte, hogy nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást. Így a most megjelent rendeletben nem is szerepel a digitális oktatás, vagy a távoktatás.
A tanév 179 tanítási napból áll majd, az első tanítási nap szeptember 1., az utolsó 2021. június 15. Az első félév 2021. január 22-én ér véget. Emellett a rendeletben szerepel, hogy a tanítási év lezárásának, a tanuló minősítésének, a magasabb évfolyamra lépésnek nem akadálya, ha az iskola a rendkívüli tanítási szünet elrendelése miatt kieső tanítási napokat nem tudja teljes egészében pótolni.
- áll a rendeletben.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







