A fesztivál Budapesten és 10 vidéki városban zajlott, 250-nél is több vetítéssel és háttérbeszélgetéssel.
Veszélybe sodorja az egyetemisták megélhetését az infláció: új ösztöndíjrendszerre tesznek javaslatot
Egy év alatt akár 25 százalékkal is emelkedtek az egyetemisták kiadásai, pedig a hallgatók fele már így is anyagi problémákkal küzdött - adta hírül az RTL Híradó. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke szerint még idén az inflációhoz kéne igazítani a hallgatói normatívát, amitől az ösztöndíjak összege függ. A normatívát három éve emelték, csakhogy az infláció miatt esedékesnek tartanának egy újabb emelést.
Eszterhai Marcell a műsorban elmondta, hogy szeretnék felmérni, milyen mértékű emelésre lenne szükség ahhoz, hogy a hallgatókat segíteni tudják. A felmérés alapján javaslatcsomag összeállítását tervezik.
Egy albérletben élő egyetemista átlagosan összegezve a lakhatás, étkezés, bérlet és egyéb kiadások költségeit legkevesebb 127 450 forintot költ havonta az Eduline elemzése szerint. Viszont a tanulmányi ösztöndíj alsó határa hérom éve 8300 forint, a legtöbben néhány 10 ezer forintot kaphatnak. A diákok 40-45 százaléka vállal munkát a kiadásai fedezéséhez:
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







