A magyar közoktatás helyzetéről, a digitális átállás kihívásairól és a pedagógusok túlterheltségéről is beszélt a Pénzcentrumnak Mester Márk, a Jójegy társalapítója.
Áll a bál a tanári fizetések körül: zúgolódnak a magyar egyetemi oktatók, ez nagyon nincs így jól
A közoktatásban dolgozó pedagógusok béremelésével olyan helyzet alakulhat ki, hogy egy pályakezdő középiskolai tanár többet fog keresni, mint egy 20 éves felsőoktatási gyakorlattal rendelkező egyetemi habilitált docens – írja a 444.
Évek óta kongatják a vészharangot a felsőoktatásban dolgozók, a felsőoktatási bértábla azonban 2018 óta nem változott. Így most egy olyan szituáció alakult ki a közoktatásban dolgozó pedagógusok béremelésével, hogy egy pályakezdő középiskolai tanár többet kaphat kézhez kezdésnek annál, mint amennyit egy 20 éve a pályán lévő, doktorival rendelkező, habilitált egyetemi tanár.
„Egy gyakornok besorolású, kezdő tanár bruttó 528 ezer forintot fog keresni, ami nettóban 351,1 ezer forintot jelent. Tehát ad absurdum az is elképzelhető, hogy ha én a héten leállamvizsgáztatok valakit, és ő februártól elkezd tanítani egy középiskolában, akkor többet fog keresni, mint én doktorival, habilitációval, 20 év felsőoktatási gyakorlattal, 5-6 idegen nyelv ismeretével”- mondta el a lapnak az ELTE egyik tanára.
A cikk arról is ír, mivel rendkívül alacsonyak a felsőoktatási bérek, sok egyetemi tanár másodállásból egészíti ki a fizetését. Aki például nagyon jól tud valamilyen idegen nyelvet, az például magán oktatási intézményekben tanítja például azt. De vannak akik félállásban informatikusként dolgoznak, és olyanok is, akik akár szlovák egyetemekre járnak át tanítani plusz bevételi forrásért.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







