A mai kvíz során olyan történelmi érdekességekre és sorsfordító eseményekre kérdezünk rá, amelyek márciushoz köthetők.
Kedden közel 270 szlovákiai iskolát kellett evakuálni bombariadó miatt. Az ilyen tréfálkozás súlyos következményekkel járhat. A rendőrség terrortámadás ügyében indított nyomozást. A tettest akár 25 év börtönre vagy életfogytiglanra is ítélhetik.
Matúš Šutaj Eštok, a Hlas párt belügyminisztere, délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a rendőrség minden szükséges intézkedést megtett, és jelenleg értékelik a bombaveszély valószínűségét.
Tomáš Drucker oktatásügyi miniszter elmondta, hogy az érintett iskoláknak azt javasolták, hogy 11 órakor függesszék fel a tanítást. Bár reméli, hogy a riasztás vaklárma, a gyermekek biztonságát mindenek elé helyezik - írja a parameter.sk.
Az oktatásügyi minisztérium reggel figyelmeztette az iskolákat, hogy tartsák szemmel a beérkező e-maileket, hogy időben értesüljenek a fenyegetésről. Drucker elítélte a történteket, és figyelmeztetett, hogy az ilyen tréfálkozás súlyos következményekkel járhat. Az érintett iskoláknak azt javasolta, hogy az iskola területén kívül tartsanak alternatív foglalkozásokat.
A rendőrség terrortámadás ügyében indított nyomozást. A tettest akár 25 év börtönre vagy életfogytiglanra is ítélhetik. A portál szerint az üzenetben az állt:
Megölöm magukat és a gyerekeiket
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
és hogy a bomba déli 12 órakor fog felrobbanni. Az e-mailben azt is közölték, hogy a támadást a "dnyipropetrovszki őrültek" hajtják végre.
Miután egyik iskolában sem találtak robbanószert, a diákokat visszaengedték az osztálytermekbe. Csehországban is több száz iskola kapott fenyegető e-mailt kedden, melyek szerint az iskolákat aláaknázták. A cseh rendőrség egyelőre nem talált bizonyítékot arra, hogy valódi veszély fenyegetne.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







