Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
Ritkán látott légköri jelenség sújt le az országra: kellemetlen záporra, helyenként hóra is készülhetünk
Hidegecsepp lesz felettünk, emiatt jobbára erősen felhős lesz az ég, de időnként szakadozottabbá válhat a felhőzet, rövid időre a nap is kisüthet - írta a HungaroMet a közösségi médiában. Több helyen kell záporra, esetleg kisebb esőre számítani. Az északi, északkeleti majd keleties szél élénk lesz, melyhez a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti tájakon olykor erős lökések társulhatnak.
Ma reggel, délelőtt az ország északi felében, kiváltképp az Északi-, és a Dunántúli-középhegység területén havas eső, a magasabb hegyekben gyenge havazás előfordulhat.
Csütörtökön jellemzően erősen felhős lesz az ég, inkább csak rövidebb időszakokra süthet ki a nap. Több helyen várható zápor, eső. A délelőtti órákban az északkeleti magasabban fekvő helyeken halmazállapot-váltás előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű. Késő estére 2 és 7 fok közé hűl le a levegő.
Pénteken reggel döntően erősen, a délnyugati és északkeleti tájakon közepesen felhős lesz az ég. Még mindig több helyen fordulhat elő eső, zápor, néhol halmazállapot-váltás előfordulhat. A hajnali, reggeli órákra a szélvédett dunántúli tájakon párássá válhat a levegő, és köd is képződhet. Az északkeleti, keleti szelet főként az északkeleti területeken kísérhetik élénk lökések, másutt legyengül vagy leáll a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a vastagabb felhőzetű, csapadékos részeken általában 0 és +5 fok között várható, de a szélvédett részeken ennél hűvösebb, a hidegre hajlamos helyeken akár -4, -5 fok is lehet.
Délután jobbára erősen felhős, illetve borult lesz az ég, a nap második felében azonban már vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Szórványosan előfordul eső, záporeső, majd a délutáni óráktól csökken a csapadékhajlam. Helyenként megélénkül az északkeleti, majd a délkeleti szél. Kora délután 6, 12 fok valószínű.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szombaton a ködfoltok megszűnése után eleinte még főleg rétegfelhőkre számíthatunk, majd a magasban is érkezik felhőzet délnyugat felől, emellett több-kevesebb napsütés is várható. Néhol előfordulhat gyenge eső, de számottevő csapadék nem valószínű. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délkeleti szél. Hajnalban általában -1, +4 fokot mérhetünk, de a szélvédett északkeleti vidékeken hidegebb lehet. Kora délutánra 8 és 15 fok közé melegszik fel a levegő.
Vasárnap általában közepesen felhős lesz az ég, majd megvastagodhat a felhőzet. Főleg a nap második felétől nyugat felől egyre több helyen eleredhet az eső, záporeső. A délkeleti szél sokfelé megerősödik. Hajnalban általában 1, 6 fok várható, de a szélvédett északkeleti körzetekben hidegebb lehet. Kora délután többnyire 12, 18, északkeleten helyenként csak 9, 11 fokot mérhetnek.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







