Szennyezett talaj, bontásra ítélt épületek és milliárdos kötelezettségek: mégis vidámpark épülhet Budapest egyik legelhanyagoltabb részén.
Országos átlagban a tavalyinál 7%-kal többet, közel 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél.
A Duna House értékesítési adatai alapján készített körképében sorra vette, hogy mi kapható ma vidéken 30 millió forintos keretösszegből.
A vizsgálatba bevont vármegyeszékhelyek közül, az idei év első két hónapjának tranzakciói alapján Békéscsaba került ki győztesként, itt kapható ugyanis a meghatározott 30 millió forintos keretből a legnagyobb alapterületű, 103 m2-es használt lakás. A dobogó második helyezettje 2024 elején Miskolc lett, ahol a tavalyinál 6 négyzetméterrel kisebb, 80 m2-es lakás kapható ugyanazért az összegért. Szolnok és Tatabánya szinte azonos 64-65 négyzetméteres lakásokkal várja az otthonteremtőket. A vidéki nagyvárosok közül közel azonos méretű, 56-57 négyzetméteres ingatlanra futja 30 millió forintból Nyíregyházán, Szegeden és Szombathelyen.
Tranzakciószámokban szűkölködött 2023-ban a hazai ingatlanpiac, ennek ellenére az ingatlanok négyzetméterárainak emelkedése csak lelassult, de nem állt meg. Az országos átlag 8%-kal 515 ezer forintra nőtt 2022-höz képest, az ingatlanra fordított összeg pedig meghaladta a 40,2 millió forintot. 2024-ben azonban visszatért a lendület, az ingatlanközvetítő eladásai alapján országos szinten a tavalyinál csaknem 3 millió forinttal, átlagosan 42,9 millió forintra nőtt az otthonteremtés költsége, a négyzetméterenkénti átlag pedig 10%-kal lett több, 569 ezer forintra ugrott az aktívabb piacon. Bár az átlagos ingatlanérték emelkedett, jó hír, hogy a négyzetméterárak átlaga alapján 30 millió forintos beugró is elegendő lehet az ingatlanvásárláshoz, bármely vármegyeszékhely legyen is a cél
– mondta Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.
Hozzátette azt is, hogy legfőképp a bejelentett nagyberuházásoknak köszönhető a fokozott érdeklődés a vidéki megyeszékhelyeken.
A közelmúltban bejelentett BYD beruházás, a gazdasági helyzet javulása, a csökkenő hitelkamatok, valamint a megújult állami támogatások együttes hatása érezhető Csongrád-Csanád vármegye székelyének ingatlanpiacán, ahol a tavalyinál egy teljes szobával kisebb élettérrel rendelkező ingatlanra elegendő csupán a meghatározott keret
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- mondta erről a szakértő.
A legcsekélyebb méretű ingatlant a Debrecenben letelepedő lakásvásárlók kaphatják a pénzükért, nekik be kell érniük a tavalyinál 7 négyzetméterrel szerényebb körülményeket biztosító, 38 négyzetméteres használt lakással, amennyiben mindössze 30 millió forintot fordíthatnak otthonteremtésre. Veszprém, Székesfehérvár és Pécs az ingatlanközvetítő munkatársainak közreműködésével, az idei évben eladott ingatlanok adatai alapján azonos méretű, 49 négyzetméteres lakásokat tartogat a keretösszegből gazdálkodók számára. Győrben, Kecskeméten és Zalaegerszegen ugyanakkor 2 négyzetméterrel nagyobb, 51-52 m2-es lakások is kaphatók.
A családi házak tekintetében országszerte változatos képet mutatnak az adatok, a vizsgált vármegyeszékhelyek között fele-fele arányban nőttek, illetve csökkentek az átlagos négyzetméterárak. Az idei év első két hónapjában a tavalyinál nagyobb kertes házakat lehetett vásárolni Miskolcon, Nyíregyházán, Kaposváron, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen és Zalaegerszegen. A csúcstartó Miskolc, ahol akár egy 150 négyzetméteres családi házra is elegendő lehet a 30 millió forintos büdzsé, de Kaposváron és Szolnokon is bőven 100 négyzetméter feletti otthonokra tehetnek szert a vásárlók a megadott összegből. A vidéki vármegyeszékhelyek közül a családi házak tekintetében Veszprém számít a legdrágábbnak, itt 30 millió forint mindössze egy 35 négyzetméter nagyságú házra elegendő, ami a tavalyinál 21 négyzetméterrel szerényebb alapterületet jelent.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







