Egy budapesti halálos baleset után újra előkerült a kérdés: a technológia segíthet kockázat nélkül megállítani a menekülő autósokat.
Most érkezett! Kettős gyilkosság történt Újpesten, egy órán belül meglett a feltételezett gyilkos
Saját gyermeke végezhetett az idős házaspárral, egy órán belül elfogták a rendőrök a feltételezett elkövetőt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2024. május 24-én 10 óra 19 perckor érkezett bejelentés, hogy a bejelentő a testvérét és annak feleségét nem éri el, nem tudja velük a kapcsolatot felvenni. A rendőrök a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével bejutottak a házaspár IV. kerületi, Liszt Ferenc utcában található ingatlanjába, ahol a házaspárt holtan találták - erről írt ma kora délután a rendőrség hivatalos honlapja.
Tekintettel arra, hogy felmerült az idegenkezűség bűncselekmény gyanúja, így a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el, és a nyomozók megkezdték az elkövető azonosítását, elfogását.
A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a feltételezett elkövetőt, a házaspár 37 éves fiát a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói egy órán belül újpesti lakásán elfogták. A férfi előállítása, elszámoltatása folyamatban van.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







