2026 januárjától egy gyermek után havi 20.000 forint, kettő gyermek után 80.000 forint, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 66.000 forint "pluszpénz" jár.
A közeljövőben jelentős változások várhatók Magyarország állami lakáspolitikájában, amennyiben a Telex által megszerzett döntés-előkészítő háttéranyag javaslatai legalább részben megvalósulnak. A Magyar Nemzeti Lakásstratégia 2035 című dokumentum szokatlanul kritikus hangvételben értékeli a jelenlegi lakhatási és családpolitikai programokat, miközben olyan intézkedéseket javasol, amelyeket eddig csak szakmai és civil szervezetek szorgalmaztak - jelentette a Telex.
Az előzetes minisztériumi stratégia jelzi, hogy a lakáspolitikában új irányok kerülhetnek előtérbe a következő időszakban. A kormányzat a megújuló lakástámogatási rendszert és annak esetleges korai eredményeit a 2026-os választási kampány egyik fontos elemének szánja.
A dokumentum rámutat, hogy az elmúlt évtizedben Magyarországon váltak az egyik legnehezebben elérhetővé a lakhatási alternatívák az Európai Unióban. Különösen a fiatalok helyzete nehéz, ami a kormány családpolitikai céljait is hátráltatja. Az anyag szerint a 18-40 évesek lakhatási szükségleteinek kielégítését nem bízhatja tisztán a piaci folyamatokra a kormányzat, hanem aktívabb és határozottabb beavatkozásokra van szükség.
A stratégia elismeri a demográfiai és lakáspolitikai célokat kombináló intézkedések részleges kudarcát. Javasolja, hogy a kormányzat rugaszkodjon el a demográfiai alapú lakáspolitikai konstrukciók teljes dominanciájától, és innovatív, sokszínű lakhatási támogatási programokkal segítse a fiatalokat és más kiemelt társadalmi csoportokat.
Az anyag kritikusan elemzi a jelenlegi lakástámogatási rendszer elemeit, köztük a CSOK Pluszt, a sima CSOK hitelt és a Babaváró kölcsönt. Rámutat, hogy ezek a programok gyakran nem érik el a leginkább rászoruló csoportokat, és nem mindig hatékonyak a születésszám növelésében.
A stratégia új alapelveket javasol a lakáspolitikai rendszer javítására, beleértve az alsóbb jövedelmi rétegek támogatását, a rugalmasabb megközelítést, és az energiahatékonysági szempontok előtérbe helyezését. Konkrét célkitűzéseket is megfogalmaz, például az új lakásépítések számának növelését és nagyszabású szolgálatilakás-programok indítását.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A javaslatok között szerepel többek között a "zöld CSOK Plusz" bevezetése, a lakásügynökségi modell kialakítása, és a kollégiumépítési program bővítése. A dokumentum kitér a szociálisan rászorulók lakhatási helyzetének javítására is, ami újdonságnak számít a kormányzati megközelítésben.
Bár a háttéranyagban foglaltak nem tekinthetők végleges döntésnek, jelzik, hogy a korábbinál szélesebb spektrumon zajlik gondolkodás a minisztériumokban a lakás- és családpolitikáról. Az új lakáspolitikai csomag részleteit legkésőbb október végére ígérte Gulyás Gergely, és várhatóan a 2026-os választási kampányban már eredményekkel kíván büszkélkedni a kormány.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







