Minden nyugdíjas vásárló -5% végösszegkedvezményt kap minden vásárlására, értékhatár nélkül.
Hivatalos, rengeteg okmány drágul meg februártól: keményen fizethetnek a nyugdíjasok és a 25 év felettiek is
Több ezer forinttal emelkedik az okmányok pótlása és igénylése, és egy sor kedvezmény is megszűnik, ha valóság lesz a tervekből.
Egy sor okmányért kell többet fizetnünk februártól, kényelmi szolgáltatások (például a postázás) miatt emelkedik a jogosítvány és az útlevél is - ezt a 24.hu írja egy kiszivárgott minisztériumi tájékoztató alapján. Mint kiderült, a tervek szerint díjat kell majd fizetni a jogosítványokra lopás esetén, és csak 25 éves korig lesz ingyenes az első jogsi kiállítása.
Emellett megszűníik az is, hogy a nyugdíjasok díjmentesen jussanak útlevélhez, emellett fizetni kell akkor is, ha családi állapot változása miatti névváltozás okán kér valaki új okmányt. Nem kell azonban fizetni akkor, ha a hatóság vagy a legyártási folyamat hibájából hibás adat kerül fel az okmányra.
A 24.hu arról is ír, hogy a kormányablakok vezetői már most aggódnak, úgy vélik ugyanis, hogy nem lesz annyi ügyintéző, hogy minden munkát a mostani színvonalon lássanak el.
címlapi kép: Róka László, MTI/MTVA
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







