Lezárult a nyomozás egy online csalássorozat ügyében: egy fiatal férfi márkás termékek hirdetésével 17 vásárlót csapott be országszerte.
Óriási bumm készül a magyar lakáspiacon: olaj a tűzre az Otthon Start, erre aligha voltunk felkészülve
Bár kevesebb lakás készült el 2025 első félévében, mint tavaly, a jelek szerint fordulhat a trend: az egyik építőnyaggyártó szerint megindult az élénkülés, és hamarosan újra fellélegezhet az építőipar. A lakásépítésekhez kiadott engedélyek száma jelentősen nőtt, és szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely sokak számára lehetővé teheti az első lakás megvásárlását.
A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint az év első hat hónapjában mintegy 12 800 lakásépítési engedélyt adtak ki, ami 43 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ez különösen annak fényében meglepő, hogy 15 százalékkal kevesebb lakás épült meg, mint tavaly ilyenkor.
„A piac kivárásból most átfordul aktív tervezésbe” – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője. Szerinte már nem pesszimizmus, hanem bizakodás jellemzi az építési szándékot, és a fejlesztők, valamint a magánépítkezők is újra hinni kezdenek a jövőben.
A változások egyik kulcsszereplője az ősszel induló Otthon Start Program, amely kedvezményes hitellehetőséget kínál az első lakás vásárlásához. A Mapei szerint a program egyszerűsége és gyors igényelhetősége miatt akár tömegek is élhetnek vele, különösen 2026-ra hozhat ez komoly fellendülést.
„Ez egy óriási lehetőség az otthonteremtés előtt állóknak, és a lakáspiac egészére pozitív hatással lehet” – mondta Markovich. Nemcsak új építések, de felújítások, korszerűsítések is megindulhatnak, amelyek végiggyűrűzhetnek az egész építőipari láncon a tervezőasztaltól egészen a kulcsrakész lakásig.
Fontos, hogy az Otthon Start Program nem önmagában áll, hanem egy komplex támogatási rendszer része lesz a Mapei szerint. Jelenleg ugyanis három másik állami konstrukció is elérhető:
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Vidéki Otthonfelújítási Program
- 0%-os energetikai hitel
- EKR támogatások (Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer)
Ezek együttes hatása már most érezhető a piacon, de igazán 2026-ra érik be. A Mapei szerint ez a több lábon álló támogatási rendszer stabilizálhatja a szektort, és új lendületet adhat a hazai építőiparnak.
A szakértők ugyanakkor óvatos optimizmusra intenek: a hatás nem lesz azonnali, az igazi robbanás csak 2026-ban várható, amikor az új projektek már ténylegesen épülni és elkészülni kezdenek. Addig is a cégek felkészülhetnek a növekvő keresletre: kapacitásokat, munkaerőt és alapanyagokat igazíthatnak az új helyzethez.
„A pohár most már félig tele, sőt, egyre jobban telik. A támogatások, a beruházási szándék és a kivitelezők felkészültsége most először hosszú idő után egy irányba mutat” – összegezte Markovich Béla.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







