Felelőtlennek és infantilisnek nevezte Matvii Bidnyi ukrán sportminiszter Gianni Infantinót, amiért az jelezte: kész megfontolni az Oroszország elleni futballtilalom feloldását.
Eddig mintegy háromszáz észak-koreai katona esett el abból a több ezerből, akit Phenjan Oroszországba vezényelt, hogy bevethető legyen az Ukrajna elleni háborúban - közölte hétfőn egy dél-koreai képviselő a szöuli hírszerzésre hivatkozva.
"Becslések szerint az észak-koreai veszteségek száma már meghaladja a háromezret, közülük mintegy háromszáz halott és 2700 sebesült" - mondta Li Szongkven újságíróknak a dél-koreai hírszerző szolgálat (NIS) tájékoztatója után.
A NIS a parlamenti hírszerzési bizottság zárt ajtók mögötti ülésén osztotta meg az információt.
Ezen elhangzott: a "tömeges veszteséget" annak tulajdonítják, hogy "(az észak-koreai katonák) nem értenek a modern hadviseléshez". Amit az a nemrég megszerzett videofelvétel is alátámaszt szerintük, amelynek elemzése után a hírszerzés megállapította, hogy az észak-koreai katonák hasztalan lövöldöznek nagy távolságból drónokra.
Ezenkívül a dél-koreai hírszerzés szerint a phenjani vezetés azt az utasítást adta a katonáknak, hogy fogságba esés veszélye esetén öljék meg magukat. Az elesett észak-koreai katonáknál talált feljegyzésekből kiderül: Phenjan azzal kecsegteti őket, hogy feladatuk végeztével csatlakozhatnak az Észak-Koreában hatalmon lévő Munkapárthoz", illetve, hogy a háborúban való részvétel sokak számára "vezeklés" valamilyen hibáért, ami után "amnesztiát" kaphatnak.
"Ukrajna kész átadni a katonákat Kim Dzsongün észak-koreai vezetőnek, ha megszervezi a cseréjüket az Oroszországban fogva tartott katonáinkért" - írta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap az X-en. Azok számára, "akik nem kívánnak visszatérni (hazájukba), más lehetőségek is szóba jöhetnek" - tette hozzá. A politikus szerint azok, akik elmondják az igazságot erről a háborúról, megkapják a szabadulás lehetőségét. Zelenszkij vasárnap megosztott egy közel háromperces videofelvételt, amelyen egy bekötött kezű észak-koreai katona arra a kérdésre, hogy haza akar-e jutni, azt felelte, hogy nem, Ukrajnában akar maradni.
A videót, amelyen a bekötött kezű mellett egy bekötött állkapcsú észak-koreai fogoly is látható, amint kórházi priccsen fekszenek, először az ukrán hírszerző szolgálat tette közzé.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A NIS közölte: ha az északiak kérnék Dél-Koreába szállításukat, akkor erről konzultálni fognak Ukrajnával. Szöul szerint a fogoly katonák szándéka a legfontosabb, ugyanis a dél-koreai alkotmány szerint az északiakat is dél-koreai állampolgároknak tekintik.
A hírszerző szolgálat megerősítette, hogy részt vett az észak-koreai katonák ukrán hatóságok általi kihallgatásán, és ennek során a kihallgatottak nem kérték a Dél-Koreába való áttelepülés lehetőségét.
Már mintegy 34 ezer észak-koreai menekült el a szomszédos Dél-Koreába - főként az 1990-es évek vége után -, hogy megszabaduljon a megélhetési nehézségektől és a politikai elnyomástól.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







